Üresedő kamrák – Szeli Mátyás jegyzete

A koronavírus-járvány a világ vezető cégei közül is sokat megrogyasztott, nem meglepő tehát, hogy a legnagyobb labdarúgó-bajnokságokat is érzékenyen érinti gazdaságilag, még akkor is, ha a kisebb együttesekkel ellentétben a nagyok fennmaradása egyelőre nincs közvetlen veszélyben.

Nehéz persze általánosítani, de a topklubok hiába számolhatnak több százmillió eurós bevétellel, az sem jellemző rájuk, hogy ehhez mérten nagy profitot termelnének, ahogy az sem tipikus, hogy szépen félreteszik, ami megmarad, s hatalmas tartalékokon csücsülnek. Ne csodálkozzunk ezért, ha az elzáruló pénzcsapok viharos gyorsasággal nehézséget okoznak.

Egyre több helyről halljuk, hogy a klubok fizetéscsökkentésre kérik a sztárokat, akik nagyon helyesen partnereknek tűnnek ebben. Miért ne lennének, az elitsportolók az egyik legkevésbé veszélyeztetett embercsoport jelen helyzetben, és üdítő olvasni, hogy külföldön és Magyarországon is sokan segítik anyagilag a járvány elleni küzdelmet, amelynek megállítása most amúgy is mindennél fontosabb.

Oly sok más szektor mellett a futballvilág sem volt felkészülve egy ilyen krízisre (persze miért lett volna?). A csapatokat érő veszteség mértékéről legfeljebb sejtésünk lehet, hiszen sok függ attól is, mikor folytatódhatnak a küzdelmek, és azt sem tudni pontosan, hogy a mostani helyzet hogyan érinti a szponzori, illetve a televíziós és egyéb szerződéseket.

E vitás kérdések megválaszolásához a vihar elvonultával minden szereplő – szponzorok, játékosok, klubvezetők, ügynökök, televíziós csatornák – részéről rugalmasságra, engedékenységre és együttműködési készségre lesz szükség, hiszen a futballon belül mindenki egyfajta szimbiózisban él.

Hiába van modern stadionunk, szép üzletünk, ha az embereknek nem lesz pénzük a drága jegyekre vagy az évente cserélődő nyolcvaneurós mezekre. Lehet egy rakás szponzorunk, de mi lesz, ha a felét elsodorja a válság, a másik fele pedig futballklubok szponzorálása helyett inkább – érthető módon – a saját, illetve remélhetőleg munkavállalói bőrét menti.

Többek között Carlo Ancelotti vagy Uli Hoeness is azon a véleményen van, a futball is gyökeres változáson esik át, több kérdést is felvetve. Csökkennek-e az ügynököknek fizetett jutalékok? Mi lesz a növekvő vételárakkal, bérekkel, tévés pénzekkel? Lesznek-e olyan kollektív szerződések, megállapodások, amelyek legalább részben felkészítik az együtteseket az ilyen helyzetekre?

Nyilván benne van a pakliban, hogy néhány év múlva minden megy tovább a régiben, de reméljük, a most sok helyen látott jóindulat, empátia, szolidaritás megmarad, a mértéktartás, az előrelátás pedig nagyobb szerepet kap a jövőben.