Ligue 1: fél évre eltiltották a Monaco portugálját – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.03.05. 21:42
null
Féléves eltiltást kapott a lökésért Gelson Martins (Fotó: AFP)
A Francia Labdarúgó-szövetség hat hónapra eltiltotta Gelson Martinst, az élvonalbeli AS Monaco portugál válogatott játékosát.

Mint ismert, a szélső február elején a Nimes elleni találkozón meglökte Mikael Lesage játékvezetőt, amiért azonnal piros lapot kapott.

A szövetség fegyelmi bizottsága február 6-án felfüggesztette a játékost, majd a március 5-i határozatában közölte, úgy döntött, hat hónapig nem játszhat a 24 éves futballista.

Az eltiltás február 6-én lépett hatályba, így Gelson Martins leghamarabb augusztus 6-én léphet pályára a ligában.

Emlékeztetőül: a Monaco Wissam Ben Yedder révén már a 13. percben megszerezte a vezetést, de a 32. percben 1–1-es állásnál Tiemoué Bakayoko letalpalta az ellenfelét, amiért videózás után piros lapot kapott, majd csapattársa, Gelson Martins meglökte a játékvezetőt, amiért őt is kiállította a bíró. Ezt követően pedig a kettős emberelőnyben futballozó Nimes 3–1-re győzött.

A PIROS LAPOK

Legfrissebb hírek

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
2026.04.28. 23:07

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
2026.04.26. 22:43

Simán nyert a PSG, hatpontosra nőtt az előnye a tabella élén

Francia labdarúgás
2026.04.25. 23:00

A Lens háromgólos hátrányból ikszelt az „xG-gyilkos” Brest otthonában

Francia labdarúgás
2026.04.24. 22:50

Marca: Endrick szörnyeteg üzemmódba kapcsolt

Francia labdarúgás
2026.04.24. 13:44

Kvarachelia duplázott, a PSG simán legyőzte a Nantes-ot a francia bajnokságban

Francia labdarúgás
2026.04.22. 21:00

Hazai pályán kapott ki a PSG a Lyontól; reménytelen helyzetben a Metz

Francia labdarúgás
2026.04.19. 23:30

Ligue 1: Negóék ezúttal sem tudtak nyerni, de legalább pontot szereztek idegenben

Francia labdarúgás
2026.04.18. 21:11
Ezek is érdekelhetik