FIFA: vb-selejtezőket halasztanak, és több szabályt is felfüggesztenek

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.03.13. 22:08
null
A FIFA is válságintézkedéseket hozott (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a hivatalos honlapján tette közzé, hogy a március-áprilisi időszakban a kluboknak nem kell elengedniük a játékosaikat a válogatottakhoz – a döntést a koronavírus miatt hozták meg. A barátságos mérkőzések törlését is javasolják.

 

A most mondhatni felfüggesztett szabály lényege az, hogy ha egy játékosnak válogatott behívót küldenek, akkor a klubja ne tudja visszatartani. Ezúttal viszont nem kötelesek elengedni a futballistákat – ennek oka egyértelmű: a lehető legkevesebben utazzanak a jelenlegi helyzetben.

A kockázatcsökkentés érdekében a FIFA azt javasolja, hogy a már lekötött barátságos mérkőzéseket is töröljék a felek a már említett március-áprilisi periódusra.

A testület emellett határozott az ázsiai és a dél-amerikai világbajnoki selejtezők halasztásáról. Dél-Amerikában ezek most kezdődtek volna meg, míg Ázsiában már több fordulón is túl vannak, de a márciusi és az áprilisi játéknapokat később tartják majd meg.

A FIFA honlapjának beszámolója szerint a világszövetség továbbra is egyeztet a különböző régiók képviselőivel és tagállamaival a megfelelő intézkedések meghozatala érdekében. A közlemény hozzáteszi, szorosan együtt dolgoznak az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) is a koronavírus terjedésének lassítása, visszaszorítása érdekében.

A most elhalasztott mérkőzések pótlásáról később döntenek.

Legfrissebb hírek

Infantino szerint vissza kéne engedni az oroszokat

Minden más foci
2026.02.02. 17:33

Meghaladta a 13 milliárd dollárt a nemzetközi átigazolások értéke 2025-ben a FIFA tanulmánya szerint

Minden más foci
2026.01.28. 16:23

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38

Hatalmas az érdeklődés: félmilliárd jegyet igényeltek a vb-re a legutóbbi vásárlási időszakban

Foci vb 2026
2026.01.15. 11:42

Dubaiban lesz a jövő évi FIFA-gála – hivatalos

Minden más foci
2025.12.29. 15:46

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
2025.12.22. 15:34

Vb 2026: a leghűségesebb szurkolók 60 dollárért is kaphatnak jegyet

Foci vb 2026
2025.12.17. 09:45
Ezek is érdekelhetik