FFT: tíz játékos, akikről el sem hinné, hogy Aranylabdára jelölték

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.11.11. 11:43
A 2019-es Aranylabda-szavazás kapcsán megnéztük, milyen játékosok neve szerepelt a szűkített listán a közelmúltban, és kik közülük azok, akikről nem is gondoltuk volna, hogy egyáltalán felkerülhetnek a jelöltek közé – pedig remek játékosok voltak.

Az Aranylabdát 1956 óta osztják ki minden évben, és a legjobb teljesítményt nyújtó játékos kapja meg, 2008 és 2018 között pedig csak két futballista, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo között dőlt el a trófea sorsa. Tavaly a horvát Luka Modric kapta meg, most pedig ő lett az első játékos a díj történetében, aki nem került fel a szűkített listára sem.

A manapság harmincfős szűkített listára felkerülni nagy elismerés mindenki számára, és ha átnézzük a futball legrangosabb egyéni díjának közelmúltbeli történetét, találunk jó pár olyan játékost, akiről a mai drukkerek talán azt sem tudják, kicsoda, azt pedig biztosan nem, milyen nagyszerű játékosok voltak – legalább pár éven keresztül. A lehetőségek tárháza végtelen, az FFT közülük szemezgetett.

Az összeállítást elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

Szoboszlai Dominik: Elvégeztem a házi feladatot; Döntetlen a Panathinaikosz ellen – az FTC még veretlen!

E-újság
2026.01.23. 00:01

Bánhidi nélkül is a nyolc közé kerülés a férfiválogatott célja; Vogel Soma: Hollandia ellen kötelező győznünk

E-újság
2026.01.15. 23:57

Marko Nikolics kérte Varga Barnabást; Szabó Ferenc: 70

E-újság
2026.01.04. 00:12

Kategóriánként hárman maradtak; Varga Zsolt: Nem tolom át a játékosaimra a feszültséget

E-újság
2026.01.02. 22:37

Kinek szurkolhatunk? Éves versenynaptár 2026; Horváth Dávid: Irigyelt állásom volt…

E-újság
2025.12.30. 00:16
Ezek is érdekelhetik