Budapest: visszalépett az egyik legsikeresebb öregfiúkcsapat

Vágólapra másolva!
2019.09.23. 19:49
Visszalépett a Budapesti Öregfiúk első osztályú bajnokságától az Újpest FC – olvashattuk a pestifoci.hu-n. A portál megjegyzi, hogy a lila-fehérek legendái az elmúlt tíz évben összesen hétszer nyertek bajnokságot (2009, 2010, 2011, 2012, 2014, 2015, 2016).

A legutóbb a 9. helyen végző, korábban több száz fős nézőközönséget vonzó csapat az új kiírásban négyszer állt ki létszámhiányosan, egyszer éppen csak megvolt tizenegyen, egyszer pedig pályára sem tudott lépni.

„Sajnos a sorozatos hiányos kiállások miatt nem tudjuk vállalni a bajnokságban a sportszerű helytállást. Elnézést kérünk minden kedves rajongónktól. Egyelőre nem tudjuk, hogyan tovább. Amint lesznek új hírek, azonnal tájékoztatjuk szurkolóinkat. Az eddigi rajongást és szurkolást nagyon köszönjük” – írta a Facebookon a csapat menedzsereként tevékenykedő Ambrus Imre.

Az idő múlása mellett az újpesti címerbotrány is közbeszólt a csapat lemorzsolódásában, 2017 októberében a korábbi lila-fehér közönségkedvenc, Szlezák Zoltán például arról beszélt egy közönségtalálkozón, hogy bár egyre nehezebben bírja a tempót az öregfiúk-bajnokságban, a végszót akkor mondja ki, amikor a hagyományos címerrel ellátott Újpest-mezt lecserélik. Erre a 2018–2019-es idényben került sor, Szlezák pedig tavasszal már a Duna SK harmadosztályú csapatában szerepelt az öregfiúk között.

ÍGY FOGYOTT EL AZ ÚJPESTI ÖREGFIÚKCSAPAT...

Az Újpest meccskerete egy 2014-es öregfiúk derbin
Az Újpest meccskerete egy 2014-es öregfiúk derbin
És a mindeddig utolsó, Budafok elleni bajnokira nevezett játékosok múlt hétről
És a mindeddig utolsó, Budafok elleni bajnokira nevezett játékosok múlt hétről

 

Legfrissebb hírek

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 09:56

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Hivatalos: bejelentette az Újpest Gradisar érkezését

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 10:05

Szélesi Zoltán az Újpestről: Nem szabad egyből csodát várni

Labdarúgó NB I
2026.01.23. 10:12
Ezek is érdekelhetik