PSG: nem csitulnak a kedélyek, Neymart megint perelik

Vágólapra másolva!
2019.08.12. 12:00
null
Neymart ismét perelik (Fotó: AFP)
Neymar ellen ismét eljárást indítottak – a PSG labdarúgóját ezúttal egy szurkoló perelte be.

 

A 27 esztendős sztárnak igencsak eseménydúsra sikeredtek az elmúlt hónapjai: továbbra sem tudni, marad-e a párizsi egyesületnél – esetleg visszatér a Barcelonához, netán a Real Madridhoz igazol –, emellett nemi erőszak ügyében is nyomoztak ellene, igaz, azokat a vádakat a napokban ejtették.

Neymarnak viszont ismét a bíróságon lesz jelenése, az ESPN információi szerint ugyanis megint beperelték, méghozzá az a férfi, akit még áprilisban, a PSG–Rennes kupadöntő után megütött – a brazil játékost akkor a tettéért három mérkőzésről el is tiltották.


Philippe Ohayon, a drukker ügyvédje a L'Équipe-nek elmondta, ügyfele azt követően döntött a per mellett, hogy találkoztak Neymar képviselőivel, ám a feleknek nem sikerült megállapodniuk.

Legfrissebb hírek

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:01

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:24

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 13:12

Luís Enrique Pedriről: Ő Harry Potter, remélem, nem hozza a varázspálcáját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 11:58

BL: nem játszik a Barcelona ellen a PSG aranylabdása és kapitánya sem

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 12:46

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Ligue 1: nem fékez a Lyon, behúzta a Lille elleni idegenbeli rangadót is

Francia labdarúgás
2025.09.28. 19:45
Ezek is érdekelhetik