Sepsi OSK: „Legalább 500 játékost néztünk meg az elmúlt három héten”

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2019.06.14. 19:11
null
Ben Moussa személyében Ajax-nevelést igazolt a Sepsi (Fotó: sepsiosk.ro)
Lassan alakul a Sepsi OSK kerete a július közepén rajtoló új romániai szezonra. A frissen kinevezett edző, László Csaba irányításával hétfőn kezdte meg a felkészülést a Liga 1 előző idényét a hatodik helyen záró székelyföldi csapat, ám egyelőre még a távozó – lejárt szerződésű vagy csak kölcsönkapott – futballisták száma meghaladja az érkezőkét.

 

Diószegi László, a klub tulajdonosa ezért saját Facebook-posztban nyugtatta meg a szurkolókat, hogy a klub vezetése dolgozik a keret feltöltésén. „Hihetetlen, tudom, de legalább 500 játékost néztünk meg az elmúlt három héten. Tárgyaltunk legalább 30 játékossal, és ezidáig 6 játékossal egyeztünk meg! De a tárgyalások most is folytatódnak, hisz még 5 vagy 6 játékosra szükségünk van” – írta Diószegi, hozzátéve, hogy a román bajnoksággal szembeni bizalmatlansággal is meg kell küzdeniük.

Mivel a távozók többsége védő, az érkezők oldalán is ők vannak többségben: a macedón Riszto Mitrevszki és a horvát Hrvoje Barisic egyaránt középhátvéd, a román másodosztályból érkező fiatalok közül pedig Grigore Turda szintén hátvéd, Horatiu Moldovan pedig kapus – ráadásul mindketten U21-es játékosok, akik közül az új szezonban kettőnek is szerepelnie kell a kezdőcsapatban a román szövetség szabályozása szerint. A középpályára szintén egy légiós, a holland Hilal Ben Moussa jött, és Diószegi László posztjában leszögezi, hogy csatárok is érkeznek majd a csapathoz.

Az egyetlen Liga 1-es igazolás, Andrei Sin viszont nem jelent meg a felkészülésen. A Jászvásárról érkező balhátvédet a Dinamo is kiszemelte, amelyhez bukaresti sajtóhírek szerint alá is írt, ezért a Sepsi OSK közleményben erősítette meg, hogy Sin a klub játékosa. Bokor János sportigazgató a Nemzeti Sportnak elmondta: ha a játékos megszegi még májusban aláírt szerződését, minden törvényes eszközzel fellépnek ellene.

A Sepsi hétfőtől Ausztriában edzőtáborozik, ahol négy felkészülési meccset is tervez, majd július 2-án és 3-án a székesfehérvári MOL Kupán vesz részt .

SEPSI OSK JÁTÉKOSMOZGÁSOK
Érkezett:
Grigore Turda (FC Arges), Andrei Sin (Poli Iasi), Horatiu Moldovan (Ripensia), Riszto Mitrevszki (Hapoel Haifa), Hilal Ben Moussa (FC Emmen), Hrvoje Barisic (Zrinjski Mostar)
Távozott: Rus Adrián (Puskás Akadémia, kölcsönből vissza), Bryan Nouvier (CFR, kölcsönből vissza), Hadnagy Attila (visszavonult), Gabriel de Moura, Alekszandr Karnickij, Ousmane Viera, Igor Jovanovic, Andrei Sîntean, Daisuke Sato, Sebastian Rudol.

Legfrissebb hírek

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
16 órája

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Hiába parkolta be a buszt Aradon a Sepsi, kikapott a székelyföldi csapat

Minden más foci
2026.09.18. 19:23

A Sepsi visszavágott a CFR-nek a kupában elszenvedett vereségért

Minden más foci
2026.09.12. 20:09

Új fegyelmi módszer Romániában: jön a fekete lap a gyerekek védelmében

Minden más foci
2026.09.11. 14:10

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Eppel gólt lőtt, de a Csíkszereda és a Sepsi is ötöt kapott

Minden más foci
2026.09.05. 19:04

Nem bírt a CFR-vel a tartalékos Sepsi a Román Kupában

Minden más foci
2026.09.01. 19:34