Japán: nyolcan álltak ki tizenegy fős csapatok ellen, a kupát így is megnyerték

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.02. 16:24
null
Remekül képviselték az iskolát (Fotó: Twitter)
Az egyik japán prefektúrában január és február folyamán leánygimnáziumok rendezték meg egymás közt a szokásos amatőr futballkupájukat. A megszokott 11 fős csapatok vettek részt, kivéve egyet, a Kamimura Gakuen Iga iskola nyolc diákkal kiálló alakulatát. A trófeát egészen hihetetlenül a jókora emberhátránnyal küzdő együttes hódította el.

 

A Kamimura Gakuenoktatási létesítmények sorát vonultatja fel a Japánban lévő Kii-félszigeten. Igában 2017-ben alapítottak egy új gimnáziumot. A kezdeti felvételek nem alakultak a legjobban, ezért 2018-ban az igazgatóhelyettes, Josinaga Teruhiko úgy találta, létrehoz és edzeni is fog egy futballcsapatot, annak érdekében, hogy új tanulók érkezzenek hozzájuk.

Végül nyolc lányt sikerült összeszedniük, ráadásul ebből hatot a kagosimai társiskolából. A cél az volt, hogy az iskola nevének jó reklámot csináljanak, és ezt nem bízták a véletlenre. Naponta 1 órás tréningeket tartottak, különösen koncentrálva a hatékony labdaszerzésre, illetve gyakran cserélve a pozíciókat, pont azért, mert hárommal kevesebben voltak. Ez idő alatt együtt is laktak, így kialakítva a családias környezetet. Egészen januárig tartott a felkészülésük, amikor is elkezdődött Mie prefektúra 18. amatőr kupája a női gimnáziumok között. A kiírásban összesen nyolc iskola vett részt.

Az első mérkőzésen rögtön a zsinórban tízszeres bajnok ellen kellett pályára lépniük. Kihasználva az agresszív játékstílusukat, folyamatos nyomás alatt tartották a riválist, és nem csak hogy helytálltak, de ki is ejtették a címvédő gárdát.

Egészen a döntőig jutottak, ahol szintén megszerezték a vezetést. Végül az ellenfél ki tudta harcolni a döntetlent, így jöhetett a tizenegyesrúgásokból álló szétlövés, amit a többszörös emberhátrányban játszó csapat 4–3-ra megnyert. A kis japán iskola ezzel megszerezte a hőn áhított trófeát és a megérdemelt hírnevet.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: Japán új éremcsúcsot szeretne elérni

Téli sportok
2026.02.02. 14:49

Szemesnek áll a világ – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
2026.01.26. 23:24

Rosco Allen 13 pontot szerzett a japán kosárlabdaligában

Kosárlabda
2025.12.26. 13:49

Legyőzte Japánt, de csak az ötödik helyért játszhat a magyar futsalválogatott a poreci tornán

Magyar válogatott
2025.12.19. 18:00

Kuczora Csenge: Jó érzés, hogy továbbra sem kell matekozni

Kézilabda
2025.12.05. 06:53

Északi henger – Dánia, Norvégia és Svédország is könnyed győzelemmel kezdett a női kézi-vb-n

Kézilabda
2025.11.27. 22:30

Vb-felkészülés: elszórakozták a második félidőt, kikaptak Japánban a brazilok

Minden más foci
2025.10.14. 14:40

Rosco Allen 25 ponttal vette ki a részét japán csapata első győzelméből

Kosárlabda
2025.10.11. 13:44
Ezek is érdekelhetik