Libertadores-kupa: a Riveré a trófea, de sok idő kellett hozzá

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.09. 23:05
null
A River Plate sikerét hozta a döntő madridi visszavágója (Fotó: AFP)
A Libertadores-kupa döntőjének korábban többször elhalasztott visszavágóján a River Plate hosszabbítás után 3–1-re legyőzte a Boca Juniorst a madridi Santiago Bernabéu Stadionban, ezzel megnyerte a sorozatot.

A dél-amerikai Bajnokok Ligájának számító Libertadores-kupa fináléjának első felvonásán 2–2-es döntetlen született a Boca Juniors otthonában. A visszavágóra az El Monumentalban, azaz a River Plate stadionjában került volna sor, de szurkolói atrocitások miatt el kellett halasztani a mérkőzést. A dél-amerikai szövetség (CONMEBOL) úgy döntött, Argentínán kívül rendezik meg a találkozót, a helyszín a madridi Santiago Bernabéu Stadion lett.

A Buenos Airestől mintegy 9600 kilométerre lejátszott mérkőzésen a 44. percig kellett várni az első gólra. A Boca Juniors csodálatos kontratámadás végén az argentin válogatott Darío Benedetto találatával szerezte meg a vezetést (0–1).

A szünetben így a Bocánál volt az előny, a fordulás után magasabb fokozatba kapcsolt a River. A 68. percben ennek egyenlítő gól lett az eredménye: Lucas Pratto szépen megkomponált akció végén 12 méterről bombázott a jobb felsőbe, a szétzilált Boca-védelem tehetetlenül nézte a hálóba csapódó labdát (1–1).

A rendes játékidő végéig nem változott az állás, így összesítésben 3–3 volt az eredmény, ami azt jelentette, hogy jöhetett a hosszabbítás. A Boca Juniors számára borzalmasan kezdődött a túlóra: Wilmar Barrios megkapta második sárga lapját a mérkőzésen, így két perc elteltével emberhátrányba került. Ennek ellenére a ráadás első félidejét még kihúzta kapott gól nélkül. Nem úgy a másodikat…

A 109. percben egy szépen felépített támadás végén Juan Quinteróra nem léptek ki a Boca-védők a saját tizenhatosuknál, a Portótól kölcsönvett 25 éves középpályás igazított egyet a labdán, majd 18 méterről irgalmatlanul nagy gólt lőtt a bal felsőbe, a labda a keresztlécről vágódott a kapuba (2–1).

A Boca mindent egy lapra feltéve támadott, Esteban Andrada kapus is előrement az utolsó percben egy szögletnél. Fejelni azonban nem tudott, ahogy a csapattársai sem, s a River Plate a kontrából Gonzalo Martínez révén megadta a kegyelemdöfést, és beállította a 3–1-es végeredményt.

A River Plate 1986, 1996 és 2015 után negyedszer nyerte meg a legrangosabb dél-amerikai kupasorozatot, a hatszoros győztes Boca Juniors ötödször bukta el a döntőt.

LIBERTADORES-KUPA
DÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

River Plate–Boca Juniors 3–1 (0–1, 1–1, 1–1) – hosszabbítás után
Kupagyőztes: a River Plate, 5–3-as összesítéssel

Legfrissebb hírek

A Real Madrid bejelentette Franco Mastantuono érkezését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.06.13. 15:05

Kosárlabda: elképesztő hárompontos az argentin bajnokságban – videó

Kosárlabda
2025.06.12. 12:24

Klub-vb: új edzővel mentené meg az idényét az Inter

Klub-vb
2025.06.10. 17:16

Klub-vb: tökéletesen esélytelen a 2014-es bronzérmes a C-csoportban

Klub-vb
2025.06.08. 18:06

PSG: a BL-döntő előtt megvették 45 millió euróért a szupertehetséget?

Francia labdarúgás
2025.05.31. 21:19

Új Maradona? Új Messi? Vagy egyben a kettő? – portré Franco Mastantuonóról

Képes Sport
2025.05.27. 10:10

Hatalmas gólt lőtt az argentin csodagyerek, akit egyelőre nem enged el a River Plate

Minden más foci
2025.04.29. 11:16

Gyász: elhunyt a rekorder argentin kapuslegenda

Minden más foci
2025.04.21. 12:43
Ezek is érdekelhetik