Ligue 1: edzőváltás a Nantes-nál, visszatért a klublegenda

2018.10.02. 16:33
Nem sikerült jól a francia élvonalban szereplő Nantes számára a bajnoki rajt, hiszen a 8. forduló után a csapat egy győzelemmel, három döntetlennel és négy vereséggel az utolsó előtti, 19. helyet foglalja el a bajnoki tabellán. Ezért a klub vezetői az edzőváltás mellett döntöttek, és Miguel Cardoso helyett a játékosként klublegendának számító Vahid Halilhodzicot szerződtették vezetőedzőnek.

A 66 éves Halilhodzic hosszú pályafutása során klubedzőként dolgozott Franciaországban, Marokkóban, Törökországban, Szaúd-Arábiában és Horvátországban, míg szövetségi kapitányként irányította Elefántcsontpart, Algéria és Japán válogatottját. Utóbbi nemzeti csapattal kijutott a nyári világbajnokságra, ám áprilisban a szövetség menesztette, s azóta nem volt munkája.

A Nantes színeiben játékosként Halilhodzic 1981 és 1986 között 192 meccsen 111 gólt szerzett, s kétszer a francia élvonal gólkirálya lett. A klub most 2020 nyaráig élő szerződést kötött a bosnyák születésű világvándor trénerrel, akitől az élvonalbeli tagság megőrzését várja a vezetőség.

A klub edzőváltásról szóló közleménye szerint Halilhodzic már ma munkába áll, és vasárnap, a Bordeaux elleni bajnokin ő irányítja a csapatot.

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda BL: a Szeged a Kielcével, a Veszprém a PSG-vel találkozik a negyeddöntőbe jutásért

Kézilabda
2026.03.12. 22:26

73 éves edző ül le a Nantes kispadjára

Francia labdarúgás
2026.03.10. 22:18

Greenwood góljával nyert Toulouse-ban a Marseille

Francia labdarúgás
2026.03.07. 23:06

A Veszprémnek csak most kezdődik az igazi hajrá a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.03.05. 11:48

Ligue 1: Aubameyang duplázott, a Marseille a hosszabbításban gyűrte le Lyont

Francia labdarúgás
2026.03.01. 22:54

A Nantes simán nyert, és tartja a lépést a Veszprémmel a kézi BL-ben

Kézilabda
2026.02.25. 22:34

Fazekas Gergő hat góllal vette ki a részét a Wisla Plock győzelméből a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.02.19. 22:37

Samba remekül védett, a helyzeteivel jól gazdálkodó Rennes legyőzte a PSG-t

Francia labdarúgás
2026.02.13. 23:04
Ezek is érdekelhetik