Felkészülés: hiába Mertens bombagólja, belga iksz az oranje ellen

2018.10.16. 22:37
null
A belgák hamar megszerezték a vezetést a hollandok ellen (Fotó: AFP)
A világbajnoki bronzérmes belga labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott Hollandiával. A svédek sem bírtak a szlovákokkal, Dánia viszont legyőzte Ausztriát.

Hamar megszerezte a vezetést Belgium, Dries Mertens már az ötödik percben bombagólt szerzett az igencsak szellős holland védelem ellen. A 27. percben egyenlítettek a vendégek, Arnaut Groeneveld használta ki kontra végén, hogy hibázott a belga védelem.

Mertens bombája



A második félidő a tesztelésről szólt: Roberto Martínez lecserélte a teljes támadósorát, míg Ronald Koeman a 74. percre már hat helyen is változtatott a holland együttesen.

Gól azonban nem született a folytatásban, Belgium hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott Hollandiával.

A két szomszéd ország együttesének párharca – vagyis a Derby der Lage Landen – 1905-ben kezdődött, azóta ez volt a 127. találkozójuk. A hollandok 1997 óta nem tudják legyőzni ősi riválisukat.

FELKÉSZÜLÉSI VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉS
BELGIUM–HOLLANDIA 1–1 (1–1)
Brüsszel,
Baudouin király Stadion. V: Soares Dias (portugál)
BELGIUM: Mignolet – Alderweireld, Boyata, Denayer – Castagne (Meunier, 73.), Tielemans (Carrasco, 83.), Witsel, Chadli – R. Lukaku (Batshuayi, a szünetben), Mertens (Praet, a szünetben), E. Hazard (T. Hazard, a szünetben). Szövetségi kapitány: Roberto Martínez
HOLLANDIA: Cilessen – Dumfries (Hateboer, a szünetben), De Ligt (Rosario, a szünetben), De Vrij, Aké, Groeneveld (Vilhena, 61.) – Van de Beek (Van Aanholt, 61.), Blind, Strootman (L. de Jong, 73.) – Promes (Bergwijn, 73.), Depay. Szövetségi kapitány: Ronald Koeman
G: Mertens (5.), ill. Groeneveld (27.)

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN
Dánia–Ausztria 2–0 (Lerager 29., Braithwaite 93.)
Svédország–Szlovákia 1–1 (Guidetti 52., ill. Rusnák 84.)

Legfrissebb hírek

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
16 órája

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
Tegnap, 14:22

Egymás ellen nyitnak új fejezetet az olaszok és a belgák a Nemzetek Ligája-rajton

Minden más foci
Tegnap, 11:58

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
2026.09.24. 23:06

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
2026.09.24. 22:58

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
2026.09.24. 12:18

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2026.09.24. 06:27

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.23. 23:45