Papírforma – Deák Zsigmond jegyzete

Azonnal bejelentem elfogultságomat. Újságíróként elég sokszor jártam németországi sporteseményen, több tucat profi bokszgálától kezdve öttusa-vb-n át labdarúgó-világbajnokságig, s bizony rajtunk, magyarokon kívül legjobb szívvel a németekre bíznék mindenféle rendezést, sportágtól függetlenül. A legnagyobb falat, a 2006-os futball-vb örök élményként égett az agyamba, gyakorlatilag minden klappolt a hatalmas torna lebonyolításában, a hátországot jelentő helyi átlagember pedig kézből kontrázta azt a sztereotípiát, hogy a német nem vendégszerető nép. Dortmund-külsőn, a szállásunkhoz közeli Imbiss (falatozó, lacipecsenyés magyarul) tulaja például minden áldott este rákérdezett, aznap merre jártunk, majd a törzsvendégekkel együtt figyelmesen hallgatta az élménybeszámolót, miközben a söreinket csapolta. Törökországból csak egy ankarai amatőr ökölvívó Eb-t tudok felmutatni, azzal sem volt semmi baj, mégis, a török vendéglátásról jellemzően szintén Németországból vannak élményeim…

Azonnal bejelentem elfogultságomat. Újságíróként elég sokszor jártam németországi sporteseményen, több tucat profi bokszgálától kezdve öttusa-vb-n át labdarúgó-világbajnokságig, s bizony rajtunk, magyarokon kívül legjobb szívvel a németekre bíznék mindenféle rendezést, sportágtól függetlenül. A legnagyobb falat, a 2006-os futball-vb örök élményként égett az agyamba, gyakorlatilag minden klappolt a hatalmas torna lebonyolításában, a hátországot jelentő helyi átlagember pedig kézből kontrázta azt a sztereotípiát, hogy a német nem vendégszerető nép. Dortmund-külsőn, a szállásunkhoz közeli Imbiss (falatozó, lacipecsenyés magyarul) tulaja például minden áldott este rákérdezett, aznap merre jártunk, majd a törzsvendégekkel együtt figyelmesen hallgatta az élménybeszámolót, miközben a söreinket csapolta. Törökországból csak egy ankarai amatőr ökölvívó Eb-t tudok felmutatni, azzal sem volt semmi baj, mégis, a török vendéglátásról jellemzően szintén Németországból vannak élményeim…

Kollégáimnak rendre mondom, a politikát csak akkor keverjük a sportba, ha nagyon muszáj, ezúttal azonban úgy érzem, mindenképpen le kell szögezni, az európai futballszövetség, az UEFA most, 2018 őszén nagypolitikai szempontokat is figyelembe vett a 2024-es német és török Eb-pályázat kapcsán. Ha a két kandidálás erejét, minőségét – a részletek ismerete nélkül – hasonlónak vesszük, s nem megyünk bele a kontinentális erővonalak, folyamatok taglalásába, akkor leszögezhetjük, a papírforma győzött, a döntéshozók biztosra mentek. Úgy gondolhatták, itt lesz 2020, amikor 12 városban (köztük Budapesten) zajlik majd a kontinensviadal, az új, szétszórt lebonyolítás varázsa hoz bőven kockázatot is, viszont négy évvel később ilyesmire már nincs szükség, szusszanjunk egyet. Ráadásul a törökök manapság igen szélsőséges megítélés alá esnek, ráérnek még rendezni, noha évtizedek óta igen lelkesen pályáznak, legyen szó olimpiáról vagy más jelentős sporteseményről.

A futball Eb-t például már negyedszer bukták el…

Ezzel messze nem állítom, hogy egy elsőre kockázatosnak tűnő döntés ne sülhetne el jól. 2010-ben a FIFA a közös spanyol-portugál és belga-holland, valamint az angol vb-kandidálás előtt az orosznak szavazott bizalmat. S mi történt idén nyáron? Nagyszerű világbajnokság Szentpétervártól Jekatyerinburgig. Ám az UEFA-nál ezúttal a járt útra szavaztak, amelyet a közmondás szerint amúgy sem szabad elhagyni.