Nézőcsúcs az első vb-n, Uruguay gólzáporral jut be a döntőbe

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
2018.07.27. 07:32
null
Az a bizonyos harmadik gól – a fotósok elhelyezkedésére még más szabályok vonatkoztak…
1930-ban ezen a napon, július 27-én alakult ki az első labdarúgó-világbajnokság döntőjének párosítása: Uruguay valósággal kiütötte Jugoszláviát, készülhetett tehát az Argentína elleni fináléra. Katari vendégpasszusunk szintén elődöntőről szól, annak az eredménynek a franciák örülhettek. 59. RÉSZ, JÚLIUS 27.
Fotó: Picasa

A házigazdák fölényes győzelmét hozó mérkőzéssel kapcsolatos különböző feljegyzések nem mindig ugyanarra helyezik a hangsúlyt. Vannak, amelyek az uruguayi Pedro Cea mesterhármasára és Juan Anselmo duplájára emlékeznek döntő fejleményként.

Aztán vannak, amelyek azt emelik ki, hogy a 4. percben Djordje Vujadinovics révén előnybe kerülő jugóknak nemcsak a házigazdák válogatottjával, hanem Almeida Rego játékvezetővel is meg kellett volna küzdeniük… Szerintük Cea az egyenlítő gólja előtt lesen állt, Anselmo második – a hazaiak harmadik – találatát pedig egy fotós „készítette elő” azzal, hogy visszapasszolta a labdát az alapvonalon túlról.

Így vagy úgy (persze nem mindegy…), Uruguay győzött, és döntőbe jutott. A hivatalos jegyzőkönyvek szerint ez volt az első vb legtöbb nézőt vonzó mérkőzése: a montevideói Centenario Stadionban 93 ezren zsúfolódtak össze. MESÉLJENEK A KÉPEK!

ELŐDÖNTŐ
MontevideoUruguay–Jugoszlávia6:1
VB 1930, URUGUAY – JÚLIUS 27.

KATARI KITÉRŐ

A 2022-es világbajnokságot nem a hagyományos időpontban rendezték meg, hanem novemberben és decemberben, de a legfontosabb eseményeit mindenképpen szerettük volna felidézni a nyári „vb-évszakra” kitalált öröknaptárunkban. Arra jutottunk, hogy minden epizódhoz mellékelünk egy mérkőzést a katari tornáról, a 2022-es torna időrendjének megfelelően. Íme, a mai függelék!

 

2022. DECEMBER 14.: FRANCIAORSZÁG–MAROKKÓ 2–0. A „kékek″ még azt megelőzően megszerezték a vezetést Théo Hernández akrobatikus közeli lövésével, hogy a marokkóiak berendezkedhettek volna a szokásos stabil, megerősített védekezésen alapuló futballjukra. Olivier Giroud az első félidőben lőtt egy kapufát, Kylian Mbappénak is volt helyzete, igaz, a lassan magára találó Marokkóban is benne volt a gól, Dzsavad el-Jamik ollózásakor a kapufáról pattant ki a labda. S miközben Marokkó a fogyatkozó játékidőben harcolt az egyenlítésért, az egy perce a pályán lévő Randal Kolo Muani belőtte a második francia gólt – a csereember a 79. percben, Mbappé lecsorgó lövése után közelről szerezte meg karrierje első válogatott gólját. Didier Deschamps csapata egymás utáni második vb-jén jutott be a döntőbe. VIDEÓ ITT!

(Cikkünk eredeti változata a 2010-es világbajnokság idején készült.)

Minden más foci
2022.06.22. 12:39

Gólok, hősök, felejthetetlen meccsek, kultikus események – vb-történelem napról napra, rengeteg videóval

VB-ÖRÖKNAPTÁR. 61 gazdagon illusztrált epizód az életünket négyévente beragyogó futballcsodáról.

 

 

Legfrissebb hírek

Feröer sima győzelemmel zárta a csoportkört, és középdöntőbe jutott a női kézilabda-vb-n

Kézilabda
2025.11.30. 17:21

Az USA felkészülési meccsen öt góllal küldte haza Uruguayt

Foci vb 2026
2025.11.19. 10:17

Retegui duplázott, az olaszok három góllal legyőzték Izraelt vb-selejtezőn

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:45

Megvan a 21. vb-résztvevő: Ghána hazai győzelemmel foglalta le helyét a 2026-os tornán

Foci vb 2026
2025.10.12. 23:16

Románia a 95. percben szerzett góllal legyőzte a vb-selejtezőben eddig hibátlan Ausztriát

Foci vb 2026
2025.10.12. 22:40

Belgium nem tudott gólt szerezni, a hősiesen védekező Észak-Macedónia továbbra is vezeti a J-csoportot

Foci vb 2026
2025.10.10. 22:44

Hiába Gyökeres és Isak, Svédország nem szerzett gólt, kikapott otthon Svájctól

Foci vb 2026
2025.10.10. 22:43

Infantino a téli vb-rendezésről: Nyitottan kell gondolkodni az időpontról

Minden más foci
2025.10.10. 14:06
Ezek is érdekelhetik