ICC: tizenegyesekkel verte meg az Intert a Chelsea

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.28. 22:14
null
Pedro szerzett vezetést a Chelsea-nek (FOtó: AFP)
Szombaton a Chelsea és az Inter is bemutatkozott a labdarúgó Nemzetközi Bajnokok Kupájában (ICC), a nizzai összecsapás 1–1-es döntetlennel zárult, a tizenegyeseket pedig a londoniak rúgták jobban.

A Chelsea kezdett erőteljesebben, az 5. percben Morata lesről fejelt a hálóba, és a játékvezető érvénytelenítette is a találatot. A 8. percben az Inter jobb oldali védelme csak összeügyetlenkedte az angolok vezető találatát: egy labdavesztés után Álvaro Morata csinált bolondot a védőkből, éles szögből leadott lövését Samir Handanovic még védte, de a középre ütött labdát Pedro az üres kapuba lőtte (1–0).


A 49. percben egyenlített az olasz csapat, Mauro Icardi remek átadását Roberto Gagliardini tűzte rá, a labda pedig Willy Caballero kapusról vágódott a kapu jobb sarkába (1–1).


Miután a rendes játékidő 1–1-es döntetlennel ért véget, jöhettek a tizenegyesek: a tíz rúgó közül egyedül az Inter szlovák válogatott védője, Milan Skriniar rontott, így a Chelsea nyerte meg a mérkőzést.

NEMZETKÖZI BAJNOKOK KUPÁJA (ICC)
Chelsea (angol)–Internazionale (olasz) 1–1 (1–0) – 11-esekkel 5–4
Nizza. Vezette:
Rainville (francia)
Chelsea: Bulka (Caballero, a szünetben) – Zappacosta (Azpilicueta, a szünetben), Luiz (Christensen, 65.), Ampadu (Rüdiger, 65.), Alonso (Emerson, 65.) – Fabregas (Drinkwater, a szünetben), Jorginho, Barkley (Bakayoko, a szünetben) – Pedro (Moses, 65.), Morata (Abraham, 65.), Hudson-Odoi (Piazon, 83.). Vezetőedző: Maurizio Sarri
Inter: S. Handanovic – D'Ambrosio, De Vrij (Ranocchia, 65.), Skriniar, Dalbert (Zappa, 83.) – Gagliardini, Asamoah – Emmers (Lautaro, a szünetben), Politano (Salcedo, 83.), Candreva (Karamoh, 65.) – Icardi (Roric, 65.). Vezetőedző: Luciano Spalletti
Gólszerző: Pedro (8.), ill. Gagliardini (49.)

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55

Két játékos Bergamóból, kettő Parmából, ez az interes sikerrecept?

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 12:47

Nyolc gól Pakson, a hazaiak megnyerték a Honvéd elleni meccset

Labdarúgó NB I
2025.07.19. 14:18

Gólzáporos meccsen verte meg városi riválisát a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 20:03

Németh Krisztián lövése döntötte el az MTK szerdai felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 13:06
Ezek is érdekelhetik