Utánpótlás: „A futball a világ legjobb és legnagyobb közös nyelve"

MTI MTIMTI MTI
2018.06.17. 12:56
A világ legjobb és legnagyobb közös nyelvének nevezte a labdarúgást Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Danone Focikupa vasárnapi döntőjének megnyitóján.

„A foci az, ami benneteket először meg fog tanítani az életre, és arra, hogy nem egyedül vagytok, hanem közösségben. Csak közösen tudtok eredményeket elérni és kudarcokat feldolgozni, illetve nemcsak magatokért, hanem másokért is felelősséget vállaltok" –mondta a finálén részt vevő 12 csapat 10-12 éves játékosainak Fülöp Attila.„A foci az, ami benneteket először meg fog tanítani az életre, és arra, hogy nem egyedül vagytok, hanem közösségben. Csak közösen tudtok eredményeket elérni és kudarcokat feldolgozni, illetve nemcsak magatokért, hanem másokért is felelősséget vállaltok" –mondta a finálén részt vevő 12 csapat 10-12 éves játékosainak Fülöp Attila.

Az államtitkár hangsúlyozta, a minisztérium örömmel támogatja a világszerte egyre népszerűbb kezdeményezést, majd az Oroszországban zajló felnőtt-világbajnokság szombati, Izland–Argentína (1–1) csoportmérkőzését említette jó példaként.

„Egy háromszázezres kis ország nem hagyta magát egy harmincmilliós futballnagyhatalom ellen. Ez a legjobb példa arra, hogy a lehetőséget látták a mérkőzésben, és nem féltek semmitől. Azt kívánom nektek is, hogy legyetek pontosan olyanok, mint eddig, és ismerjétek fel a lehetőséget, hiszen csak bátor gyerekekből lesznek bátor felnőttek" – fogalmazott Fülöp Attila.

Gyergyói-Szabó Anita, a Danone külső kommunikációs menedzsere elmondta, hogy a 19 évvel ezelőtt létrehozott utánpótlás-futballkupát immár harminc országban, évente 2.5 millió gyermek részvételével rendezik meg. Magyarországon a vasárnap záruló sorozat 64 csapattal indult, amelyek közül a regionális tornákról 12 jutott a fővárosi fináléba. Az óbudai döntő győztese képviselheti Magyarországot jövőre a spanyolországi nemzetközi finálén.

Gellei Imre, a Magyar Labdarúgó-szövetség szakmai bizottságának elnöke köszönetet mondott a Danone-nak, amiért – az MLSZ-szel együttműködve – évről évre egyre magasabb színvonalon szervezi meg az utánpótlás-versenysorozatot.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte az örményeket az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.25. 17:17

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Labdarúgás: több mint 1700 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.21. 09:07

Gruber Zsombor: Az ETO ellen dől el minden

Labdarúgó NB I
2026.04.15. 00:06

A Napoli tulajdonosa 50 perces meccseket javasol, eltörölné a sárga és piros lapokat

Olasz labdarúgás
2026.04.14. 12:18

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 29. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.14. 09:04

Labdarúgás: kikapott a belgáktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.04.13. 20:59

Labdarúgás: győzött az U16-os válogatott Luxemburg ellen

Utánpótlássport
2026.04.11. 14:23
Ezek is érdekelhetik