PSG: „Messi a játékvezető arcába mutatott” – Verratti kiakadt

2018.03.20. 18:05
null
Verratti nem volt elragadtatva Felix Brych döntésétől (Fotó: AFP)
Nem tud túllépni a Real Madrid elleni kiállításán Marco Verratti, aki úgy érzi, a játékvezetők lehetnének megértőbbek bizonyos szituációkban, és hozzátette, Lionel Messivel sem kellene kivételezniük.

 

Az olasz középpályást a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján állították ki második sárga lappal, amely végképp megpecsételte a párizsi együttes sorsát. Verratti tisztában van azzal, hogy butaságot követett el, ellenpéldának viszont felhozta, hogy ismer olyan játékost, akivel szemben nem lépnek fel elég szigorúan a játékvezetők.

„Nem kellett volna úgy cselekednem a Real ellen, de a kiállítást a frusztrációm okozta, a játékvezetők néha lehetnének toleránsabbak. Volt, amikor Messi gyakorlatilag a játékvezető arcába mutatott, és ezért nem kapott büntetést” – mondta Verratti a La Gazzetta dello Sportnak.

A Real végül 5–2-es összesítéssel jutott tovább, ám a PSG középpályása úgy hiszi, hogy ha Neymar is pályára léphetett volna a visszavágón, talán minden másképpen alakul.

„Meg voltunk róla győződve, hogy tovább tudunk jutni, de történtek bizonyos dolgok. Neymar hiányában olyanok voltunk, mint a Messi nélküli Barcelona.”

Verratti arról is beszélt az olasz lapnak, hogy nem tervezi elhagyni a PSG-t a Barcelona kedvéért, erről itt olvashat bővebben.

Legfrissebb hírek

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
2 órája

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18