MLS: Ne aggódjanak a korom miatt; az oroszlán éhes – Ibrahimovic

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.03.31. 13:30
null
Ibrahimovic már túl van az első edzésén a Los Angeles Galaxynál (Fotó: Twitter)
Zlatan Ibrahimovic nem hazudtolta meg önmagát első sajtótájékoztatóján a Los Angeles Galaxy játékosaként: a svéd támadó elmondta, egyáltalán nem érzi magát öregnek, és nagy dolgokat szeretne elérni az Egyesült Államokban.

 

Zlatan Ibrahimovic múlt héten jelentette be, hogy azonnali hatállyal szerződést bontott a Manchester Uniteddel, majd nem sokkal rá az is eldőlt, hogy az MLS-ben folytatja a pályafutását. A Los Angeles Galaxy legújabb szerzeménye sajátos stílusában mutatkozott be a nagyérdeműnek.

Így fogadták Ibrahimovicot LA-ben – videó

„Végre itt vagyok, izgatottan várom, hogy játszhassak – kezdte Ibrahimovic. – Tudom, hogy sokat kihagytam, még nem sikerült teljesen felvennem a sérülésem előtti ritmust, amikor szinte naponta játszottam. Most csak arra vágyom, hogy megérinthessem a labdát, érezhessem a fű illatát... Amikor véget ért a mai edzés, mindenképpen folytatni akartam. Még az edzőt is megkérdeztem, hogy lőhetek-e néhányat pluszban, ő pedig igent mondott.”

„Ne aggódjanak a korom miatt. Tudom, hogy már 37 éves vagyok (októberben tölti be a 37. életévét – a szerk.), de amikor Angliába kerültem, akkor is mindenki ezzel jött, mintha kerekesszékes lennék. Aztán három hónap alatt meghódítottam Angliát, utána már azt mondták, szárnyalok. Ezek csak számok, tisztában vagyok azzal, mire vagyok képes. Fiatalnak érzem magam, korábban már említettem, olyan vagyok, mint Benjamin Button. Öregen jöttem a világra, és fiatalon halok meg” – utalt a Brad Pitt főszereplésével 2008-ban bemutatott „Benjamin Button különös élete" című filmre a svéd.

„Győzni jöttem ide, már a családomat is magammal hoztam. A feleségem mindenkinek a gondját viseli, így én azzal foglalkozhatok, amiben jó vagyok – futballozhatok. Nagy meccsünk lesz szombaton, ami már engem is érint. Izgatott vagyok, az oroszlán éhes.

Ibrahimovic 2016-ban szerződött a „vörös ördögökhöz”, és bár tavaly nyáron lejárt a szerződése, és úgy tűnt, el is hagyja az együttest, végül újabb egy évre aláírt. Tavaly áprilistól november elejéig térdsérülés miatt nem játszhatott, majd az év végén újra megsérült, utána nem lépett pályára Premier League-meccsen.

„A csapattal készültem, de nem éreztem százszázalékosnak magam. Aztán jött ez a lehetőség, és elkezdtem másban gondolkodni. Profi vagyok, szerződésem volt a Manchester Uniteddel, és én ott voltam, akár szüksége volt rám José Mourinhónak, akár nem.”

„Nagyon keményen edzettem, sok mindenen mentem keresztül. Most arra szeretnék koncentrálni, hogy segítsek a csapattársaimnak győzni, mert ha nem teszem, úgy érzem, mintha elbuknék. Cserben hagynám magamat, mert a sikerekhez szoktam hozzá. Ez a váltás nem változtat semmin, nyerni jöttem ide, és tudom, hogy így is lesz.”

MLS, ALAPSZAKASZ
21.00:
Los Angeles Galaxy–Los Angeles FC

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Thomas Müller csapattársa lehet Kanadában Gazdag Dániel – sajtóhír

Légiósok
2026.08.07. 10:35

Gazdagék megnyerték az első meccsüket a Ligák Kupája idei sorozatában

Minden más foci
2026.08.05. 06:53

Videó: Lewandowski előbb távolról, utána közelről talált be – az első góljai az MLS-ben

Minden más foci
2026.08.02. 11:13

A Manchester United Mbeumo duplájával fordított az Atlético Madrid ellen

Minden más foci
2026.08.01. 16:59

Sallói lövését még kivédte a kapus, de a kipattanóból jött a torontói gól

Légiósok
2026.08.01. 07:44

Hét gól, Szon Hung Min-dupla és számtalan ügyességi játék – ilyen volt az idei MLS All Star-mérkőzés

Minden más foci
2026.07.30. 12:15

Messi másfél héttel a vb-döntő után edzésbe állt – videó

Minden más foci
2026.07.30. 09:31