Görögország: eltiltották a fegyverrel pályára rohanó elnököt

MTI MTIMTI MTI
2018.03.29. 13:20
null
Ivan Szavvidisz elnök a pályán, oldalán a fegyverével (Fotó: AFP)
Három évre minden labdarúgó-stadionból kitiltották Ivan Szavvidiszt, a görög PAOK Szaloniki elnök-tulajdonosát, mert március 11-én pisztollyal ment be a pályára.

 

 

A klub 100 ezer eurós büntetést kapott, a csapattól három pontot levontak, így csökkentek esélyei a bajnoki címe. A következő idényt mínusz két ponttal indítja a PAOK.

A grúz születésű üzletember az AEK Athén elleni rangadó vége előtt pisztollyal az oldalán ment be a pályára, hogy számon kérje a játékvezetőn, miért nem adta meg együttese gólját lesre hivatkozva 0–0-s állásnál. A bíró és a csapatok az öltözőbe vonultak, majd előbbi két órával később bejelentette, hogy a gól mégis érvényes. Az éllovas AEK válaszul közölte, hogy nem tér vissza a pályára.

Az esetet vizsgáló ügyész nyomozást rendelt el az ügyben, illetve amiatt is, hogy a letartóztatási parancs ellenére a rendőrök nem vették őrizetbe Szavvidiszt. A klubtulajdonos a találkozó után két nappal bocsánatot kért, jelezve, hogy erős érzelmi felindulásában rohant a pályára, amivel az volt a célja, hogy megvédje a több tízezer PAOK-szurkolót a provokációtól és megelőzze az esetleges szurkolói összecsapásokat.

A botrányos mérkőzés után egy nappal, március 12-én Jorgosz Vassziliadisz sportminiszter-helyettes meghatározatlan időre felfüggesztette a bajnokságot, és most kedden döntött úgy, hogy a hétvégén folytatódhat. Bejelentette azt is, hogy mostantól a rendőrség csak a stadionon kívül felel a biztonságért, a létesítményen belül a kluboké a felelősség. Azt a klubot, amelyet egy szezonban háromszor büntetnek meg szurkolói erőszakos cselekedetei miatt, automatikusan visszasorolják a másodosztályba. Akkor is szankcióra számíthat egy klub, ha bármelyik vezetője nyilatkozatában támogatja az erőszakot.

Legfrissebb hírek

Hosszabbításban dőlt el: kiesett a női BL-selejtezőből a Ferencváros

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 19:19

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21