PSG: szóba került, hogy a barátja távozhat, elérzékenyült

2018.01.22. 21:05
Bár sokan azonosítják egy pénzeszsákkal a Paris Saint-Germaint, úgy tűnik, a francia klub futballistáinak nincs kőszíve. Legalábbis Marquinhosnak biztosan nincs – a brazil védő elérzékenyült, amikor egy interjúban szóba került barátja, Lucas Moura esetleges távozása.

Miután feltették neki a kérdést, a 23 éves játékos elkezdte a mondatot, azonban befejezni már nem tudta – elcsuklott a hangja.

„Szomorú, amikor így látom egy barátomat. Egy olyan barátomat, aki nagyon sok jót tett velem azóta, hogy megérkeztem Párizsba. Nem szívesen lennék a helyében – egy játékosnak játszania kell. A lábának a gyepet kell érnie, és szerintem meg fogja hozni az ehhez megfelelő döntéseket, mi pedig vele leszünk. Ezért sírok majdnem, ha arra gondolok, hogy távozik” – szedte össze végül gondolatait Marquinhos, majd a jövőbe tekintett.

„Ez azonban nem jelenti azt, hogy önző módon örökre itt akarom tartani. Azt szeretném, hogy boldog legyen – amit egy barátnak kívánnia kell, és én ezt kívánom neki. Egész életemben a barátom lesz, a távolból is szorítani fogok neki” – zárta mondandóját a fiatal játékos.

Lucas Moura a jelenleg is futó szezonban mindössze hat mérkőzésen lépett pályára a PSG-ben, valószínű, hogy a téli transzferidőszakban távozik.

Legfrissebb hírek

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
2026.08.13. 10:17

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
2026.08.12. 19:56

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
2026.08.12. 11:57

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

A PSG elnöke jelenthetné a változást a futball világában az európai vezetők szerint

Minden más foci
2026.07.30. 13:32

A PSG francia válogatott szélsője megállapodott a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.28. 17:16

Nyélbe ütik végre a nagy üzletet? A PSG visszalépett, befutni látszik a Real Madrid

Francia labdarúgás
2026.07.27. 09:55