Légiósok: „Némethnek a lehető legjobbkor jön a szünet”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.05. 10:58
Tom Soehn, az észak-amerikai profi labdarúgóligában szereplő (MLS) New England Revolution megbízott vezetőedzője a döcögős indulás ellenére is bízik Németh Krisztiánban.

A magyar válogatott támadó augusztusban igazolt a Revolutionhöz, ám bemutatkozására sokáig kellett várni, Németh ugyanis edzői szerint nem volt megfelelő fizikai állapotban, ezt megfejelve még egy combsérülést is összeszedett.augusztusban igazolt a Revolutionhöz, ám bemutatkozására sokáig kellett várni, Németh ugyanis edzői szerint nem volt megfelelő fizikai állapotban, ezt megfejelve még egy combsérülést is összeszedett.

A szélső aztán néhány hét múlva, az Orlando City ellen debütált, nem is akárhogyan, hisz egy perccel a pályára lépése után kiosztott egy gólpasszt. Nagyszerű kezdése ellenére Németh Krisztián új csapatában eddig csupán 33 percet játszott – igaz, ebben az is szerepet játszott, hogy a Kansas City ellen kiállították.

Tom Soehn, a New England megbízott vezetőedzője úgy véli, Némethnek a legjobbkor jön a kéthetes bajnoki szünet a „felzárkózáshoz”.

„Bárkinek, aki tizenkét meccsel a szezon vége előtt érkezik, nehéz dolga lenne – ecsetelte a magyar szélső helyzetét a szakember. – Úgy vélem, egyre többet és többet látunk tőle. A legutóbbi összecsapáson is, miután beállt, megmutatta, mire képes. A lehető legjobbkor jön Némethnek a kéthetes szünet, mert lesz ideje helyre rakni magát. Tisztában vagyok a tulajdonságaival, egyszerűen csak jobban össze kell szoknia a csapattársaival.”

Legfrissebb hírek

MLS: a New York Red Bullshoz igazolt Ethan Horvath – hivatalos

Minden más foci
2026.01.30. 09:44

Timo Werner az MLS-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
2026.01.29. 18:14

Pintér Dániel profi szerződést kapott az Inter Miamitól – hivatalos

Légiósok
2026.01.22. 09:19

Amerika: új szerződést kaphat az Inter Miamitől Pintér Dániel

Minden más foci
2026.01.15. 19:05

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Németh Krisztián: Varga Barnabáshoz illik a görög liga

Légiósok
2026.01.08. 10:07

Lionel Messi: K.rva fura vagyok

Minden más foci
2026.01.07. 19:32

Sokszoros svájci válogatott lett Sallói Dániel edzője az MLS-ben

Minden más foci
2026.01.05. 17:34
Ezek is érdekelhetik