Női foci: Jó lenne Budapesten BL-döntőt nyerni – Jakabfi

MTI MTIMTI MTI
2017.09.25. 10:47
Egyénileg és klubszinten is fejlődésre van szükség ahhoz, hogy a magyar női labdarúgó-válogatott előrébb lépjen Jakabfi Zsanett szerint.

A Wolfsburggal kétszeres Bajnokok Ligája-győztes támadó az M4 Sport Sportreggeli című műsorában hétfőn telefonos interjúban arról beszélt, hogy a világ elitjéhez tartozó válogatottak játékosainak többsége külföldön játszik, és jó pár liga lényegesen erősebb, mint a magyar.

„Szerintem még elég hosszú az út – reagált arra kérdésre, mikorra közelíthet az elithez a magyar női labdarúgás. – Úgy érzem, ahhoz, hogy a válogatott sikeresebb legyen, kell egyéni szinten és klubszinten is fejlődni.”

A 27 éves futballistát annak apropóján keresték meg, hogy múlt szerdán eldőlt: Budapesten, a Groupama Arénában rendezik két év múlva a női Bajnokok Ligája döntőjét.

„Az volt az első gondolatom, milyen jó lenne Budapesten BL-döntőt nyerni, de nyilván ez még csak álom, mert nagyon sokára lesz” – folytatta.

Jakabfi eddig háromszor játszott BL-finálét, ebből kétszer – 2013-ban és 2014-ben – sikeresen zárta a BL-sorozatot a csapata.

„Nagyon remélem, hogy sokan kimennek majd a női BL-döntőre, mert ez Magyarországnak és a magyar női labdarúgásnak is nagyon sokat jelenthet, mérföldkő lehet” – tette hozzá Jakabfi, aki vasárnap két góllal járult hozzá a Wolfsburg 5–0-s győzelméhez a Jena ellen a német bajnokságban.

Az európai női futballban érzékelhető német, francia fölényről úgy vélekedett, hogy ez két-három éven belül megváltozik, mert például „az angolok is nagyon ráfeküdtek a női labdarúgásra, és a spanyolok is”.

A magyar válogatott a múlt héten kezdte világbajnoki selejtezős sorozatát, és első mérkőzésén 6–1-re kikapott a legutóbb Eb-döntős dánoktól Gyirmóton.

Legfrissebb hírek

Négyet vágott az Unionnak a Bayern; hatgólos döntetlen a Rajna-menti derbin

Német labdarúgás
Tegnap, 17:39

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Nyert az MTK, és minimum szombatig a női NB I tabellájának élére állt

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 19:41

Öt iráni válogatott női labdarúgó kapott menedéket Ausztráliában

Minden más foci
2026.03.10. 10:41

Kirúgták Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.08. 13:36

Ráadásbeli öngóllal nyert a Lipcse; hatgólos meccsen ikszelt a Leverkusen

Német labdarúgás
2026.03.07. 17:35

Az iráni női futballisták megismételték a férfiak 2022-es vb-n látott néma demonstrációját

Minden más foci
2026.03.03. 13:08

Andorra ellen kezdi kedden a női válogatott a vb-selejtezősorozatot

Magyar válogatott
2026.03.02. 19:10
Ezek is érdekelhetik