Lengyelország: Nagyék megint nem nyertek Szuperkupát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.07. 22:54
Nagy Dominik csapata, a bajnoki címvédő Legia Warszawa az 1–1-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel 4–3-ra kikapott a kupagyőztes Arka Gdyniától, így egymás után az ötödik Szuperkupa-mérkőzését veszítette el. A magyar középpályás kezdőként 64 perc játéklehetőséget kapott.

A Legia otthonában rendezett meccsen a vendégek Michal Pazdan öngóljával a 20. percben megszerezték a vezetést, ám Nagyék hét perccel később Thibault Moulin révén egyenlítettek. A hátralévő bő egy órában nem esett újabb gól, így következhetett a tizenegyespárbaj, amelyben hazai részről Moulin és Michal Kopczynski is hibázott, ami megpecsételte a Legia sorsát.

Lengyel beszámolók szerint Nagy Dominik az első félidőben nagyon aktívan és jól játszott, ám a második játékrészben teljesen eltűnt, így edzője a 65. percben lecserélte.

A varsói együttes legutóbb 2008-ban hódította el a Lengyel Szuperkupát, azóta mind az öt párharcát elveszítette: 2012-ben a Slask Wroclaw, 2014-ben a Zawisza Bydgoszcz, az elmúlt két évben a Lech Poznan, most pedig az Arka Gdynia fosztotta meg a győzelemtől. (2013-ban a Legia bajnokként és kupagyőztesként játék nélkül megkapta a Szuperkupát.)

LENGYELORSZÁG, SZUPERKUPA
Legia Warszawa–Arka Gdynia 1–1 – tizenegyesekkel 3–4
Legia: Nagy Dominik a 65. percig volt a pályán

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Eb: a címvédő lengyelek jutottak elsőként nyolc közé

Röplabda
2026.09.19. 17:08

Jégkorong: Nagy Dominik készen áll a kettős terhelésre

Utánpótlássport
2026.09.17. 19:53

Nikolics Nemanja mesterhármassal tért vissza a pályára

Légiósok
2026.09.07. 12:17

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Golomán György a lengyel bajnokság címvédőjénél folytatja

Kosárlabda
2026.07.24. 10:53

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Négy új játékost, közte egy volt válogatottat is bejelentett a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.07.08. 15:40

Van Bronckhorst nagyon bevágta, Lato átrohant a brazilokon – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.06. 16:01