Felkészülés: az Arsenal kikapott, de megnyerte a hazai tornát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.30. 19:25
null
Alexandre Lacazette az első gólját szerezte az Emirates-stadionban (Twitter)
Az Emirates-kupa elnevezésű felkészülési torna utolsó mérkőzésén a Sevilla 2–1-re megverte a házigazda Arsenalt, a trófeát azonban így is a londoniak zsebelték be.

 

Mindkét csapat győzelemmel kezdte a tornát, a mérkőzés így döntőnek is beillett. Az ágyúsok kezdőjében a legnagyobb nyári szerzemény, Alexandre Lacazette is helyet kapott, és góllal hálálta meg a bizalmat – először volt eredményes az Emirates-stadionban. A francia azonban csak az egyenlítő találatot szerezte, ugyanis nem sokkal korábban Jouqain Correa már vezetéshez juttatta a Sevillát. A 69. percben aztán Steven N'Zonzi 20 méterről gyönyörű gólt csavart Pert Cech kapujába – mint később kiderült, ez volt a győztes gól. 1–2

Ugyanakkor csak a mérkőzést nyerte meg ezzel a spanyol együttes, mert a torna lebonyolítása szerint a győzelemért és döntetlenért hagyományosan osztandó pontok mellett a szerzett gólokért is pont jár. Eszerint az Arsenal és a Sevilla is 9 egységgel végzett, ám a pontazonosság esetén is a több adott gól volt a mérvadó (6–3), így az „ágyúsok” otthon tartották a trófeát.

EMIRATES-KUPA, LONDON
Arsenal (angol)–Sevilla (spanyol) 1–2
(Lacazette 62., ill. Correa 49., N'Zonzi 69.)
Korábban
RB Leipzig (német)–Benfica (portugál) 2–0(Halstenberg 19., Compper 53.)

Az Emirates-kupa végeredménye: 1. Arsenal, 2. Sevilla, 3. RB Leipzig, 4. Benfica

Legfrissebb hírek

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

„Ennek a vereségnek fájnia kell” – Artetát nem csupán az eredmény keserítette el

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:59

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Kiütötte az Osasunát az Atleti, oda a Depor veretlensége

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 21:26

Max Dowman duplázott, az Arsenal 58 perc alatt lerendezte az Ipswichet a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 23:04

„Elfogadhatatlan!” – hiába az Arsenal újabb győzelme, Arteta keményen kritizálta a játékvezetőt

Angol labdarúgás
2026.09.13. 12:25