NS: interjú Salvatore Schillacival; zuhanás a föld felé – szombat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.30. 23:40
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.



Az Európa-liga selejtezőjének első mérkőzései számos érdekességgel szolgáltak. Elsősorban persze a Vasas számára, hiszen még a játékosok sem tudják, miként kaphattak három gólt a Beitar Jeruzsálem elleni mérkőzés hajrájában, de abban egyetértenek, hogy ez elfogadhatatlan – kérdés, a jövő heti visszavágóig okulnak-e a történtekből. A Fradiban a lett FK Jelgava ellen két gólt szerző és kétszer a kapufát eltaláló Varga Roland a visszavágón is kemény mérkőzésre számít, csak az bosszantja, hogy nem jött össze a mesterhármas. Ami pedig a Videotont illeti, Marko Nikolics vezetőedző szerint a máltai Balzan FC-vel szemben megszerzett kétgólos előny nem tükrözi híven a játék képét, s alapjaiban ugyan elégedett, de nem érti, csapata miért játszott ennyire idegesen. Kétoldalas összeállítás a csütörtöki találkozók tanulságairól a szombati Nemzeti Sportban

Salvatore Schillaci, azt tanácsolja a fiatal játékosoknak, ne csak a pénzen járjon az eszük! Az 1990-es világbajnokság olasz gólkirálya szerint hosszú távon csak azok lehetnek sikeresek, akik fizikailag és mentálisan is kellően felkészültek. A Budapesten egy focitáborban magyar gyerekeknek edzést tartó egykori klasszissal Babják Bence készített interjút

A férfi és a női kézilabda BL-csoportokban is rettentően erős ellenfelekkel találkoznak a magyar együttesek – a Vardar Szkopjét és a Larvikot is kifogó zöld-fehérek női csapata járt a legrosszabbul –, de van esélyük, hogy a legjobbak között maradjanak. Részletes beszámoló, vélemények, reakciók a péntek esti sorsolás után

Szombat lévén ismét jelentkezünk Hosszabbítás-mellékletünkkel. A tartalomból: Az egy év után mérleget vonó Kim Rasmussen szerint hiányzik női kézilabdázóinkból a gyilkos ösztön és a mindent elsöprő győzni akarás; Nairo Quintana? Richie Porte? Sorozatban harmadszor Chris Froome? A szombaton rajtoló Tour de France nagy kérdéseire keressük a választ; A Red Bull Air Race budapesti versenye előtt Ben Murphy, a Brit Királyi Légierő Red Arrows műrepülőcsapatának korábbi kapitánya felvitte Kohán Gergely kollégánkat a felhők fölé, szlalomozott, a feje tetejére állította a gépet, majd zuhanásra váltva, orral lefelé száguldott a föld felé. Élménybeszámoló első kézből

Az Európa-liga selejtezőjének első mérkőzései számos érdekességgel szolgáltak.
Elsősorban persze a Vasas számára, hiszen még a játékosok sem tudják, miként kaphattak három gólt a Beitar Jeruzsálem elleni mérkőzés hajrájában, de abban egyetértenek, hogy ez elfogadhatatlan – kérdés, a jövő heti visszavágóig okulnak-e a történtekből. A Fradiban a lett FK Jelgava ellen két gólt szerző és kétszer a kapufát eltaláló Varga Roland a visszavágón is kemény mérkőzésre számít, csak az bosszantja, hogy nem jött össze a mesterhármas. Ami pedig a Videotont illeti, Marko Nikolics vezetőedző szerint a máltai Balzan FC-vel szemben megszerzett kétgólos előny nem tükrözi híven a játék képét, s alapjaiban ugyan elégedett, de nem érti, csapata miért játszott ennyire idegesen. Kétoldalas összeállítás a csütörtöki találkozók tanulságairól a szombati Nemzeti Sportban

Salvatore Schillaci, azt tanácsolja a fiatal játékosoknak, ne csak a pénzen járjon az eszük! Az 1990-es világbajnokság olasz gólkirálya szerint hosszú távon csak azok lehetnek sikeresek, akik fizikailag és mentálisan is kellően felkészültek. A Budapesten egy focitáborban magyar gyerekeknek edzést tartó egykori klasszissal Babják Bence készített interjút

A férfi és a női kézilabda BL-csoportokban is rettentően erős ellenfelekkel találkoznak a magyar együttesek – a Vardar Szkopjét és a Larvikot is kifogó zöld-fehérek női csapata járt a legrosszabbul –, de van esélyük, hogy a legjobbak között maradjanak. Részletes beszámoló, vélemények, reakciók a péntek esti sorsolás után

Szombat lévén ismét jelentkezünk Hosszabbítás-mellékletünkkel. A tartalomból: Az egy év után mérleget vonó Kim Rasmussen szerint hiányzik női kézilabdázóinkból a gyilkos ösztön és a mindent elsöprő győzni akarás; Nairo Quintana? Richie Porte? Sorozatban harmadszor Chris Froome? A szombaton rajtoló Tour de France nagy kérdéseire keressük a választ; A Red Bull Air Race budapesti versenye előtt Ben Murphy, a Brit Királyi Légierő Red Arrows műrepülőcsapatának korábbi kapitánya felvitte Kohán Gergely kollégánkat a felhők fölé, szlalomozott, a feje tetejére állította a gépet, majd zuhanásra váltva, orral lefelé száguldott a föld felé. Élménybeszámoló első kézből

 

Legfrissebb hírek

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
8 órája

Címlapsztori a világbajnoki selejtezőkről; NB I-es értékelés: ZTE

E-újság
2025.06.14. 23:50

Kezdődik a klubvilágbajnokság; Géresi Krisztián szögre akasztotta a cipőjét

E-újság
2025.06.13. 23:32

Euró-tízmilliókban mérhető profitot hozott a párizsi olimpia; Eldar Civic: Bekereteztetem a Ferencváros-mezemet

E-újság
2025.06.12. 23:21

Varga Barnabás: Több góllal is győzhettünk volna; Horváth Dávid: Nemzetközi kupaindulás a cél

E-újság
2025.06.11. 23:35

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Tóth Balázs és Varga Barnabás a kezdőben; Hanga Ádám: Félig tele a pohár

E-újság
2025.06.09. 22:59

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21
Ezek is érdekelhetik