Most meddig? – Deák Zsigmond jegyzete

Vegyük sorba: 2016. augusztus 4., 2015. augusztus 6., 2014. augusztus 7., 2013. július 25., 2012. december 7. Az előző öt idényben ezeken a napokon fejezték be a magyar kupacsapatok a labdarúgó Európa-liga küzdelmeit. Ez egyben a nemzetközi szereplés zárultát is jelentette, hiszen a Bajnokok Ligájában sem jutott tovább aktuális aranyérmesünk, legfeljebb ugyanaddig a körig, de a kedd-szerdai lebonyolítás miatt az El-csütörtöknél egy-két nappal korábban kiesve.

Tavaly, tavalyelőtt és három évvel ezelőtt a selejtező harmadik, míg 2013-ban szégyenszemre már a második fordulójában befutott a hazai klubfutball vonata a kontinentális végállomásra. A legutóbbi hosszabb, egészen a télbe nyúló utazás a 2012-es, Paulo Sousa-féle Videotonhoz fűződött és az Európa-liga csoportköréig vezetett. Genk, FC Basel, Sporting CP – ezek már jegyzett ellenfelek voltak, közülük a portugált és a svájcit is sikerült itthon legyőzni, előtte meg többek között a Trabzonsport, a Gentet és a pozsonyi Slovant kiverni.

Már-már csodaszerű menetelésnek tűnik, pedig nem a földtörténeti ókorban, hanem öt esztendeje történt. Hogy mi lehetett az oka? Mivel azóta sajnos megint csak a kokikat gyűjtögettük szorgalmasan, mondhatnánk, hogy a véletlenek szerencsés játéka, de legalábbis egy ambiciózus, azóta Izraelben, Svájcban, valamint az olasz Serie A-ban bizonyító portugál tréner és gárdája egymásra találása. Ám csupán nemzetközi szinten, mert eközben jellemző módon (dupla teher, szimpla kispad és erőnlét) itthon nem sikerült prófétává, azaz bajnokká válniuk a fehérváriaknak. Amikor meg – már Sousa nélkül – újra igen, akkor a kontinentális porond szokás szerint korán szakadt be alattuk.

Most a Vidi megint próbálkozhat, a Fradi a tavalyi bántó BL-fiaskót feledtetheti, ha tudja, a Vasas pedig a hosszú kihagyást, a 2000-es UEFA-kupa-szereplést követően léphet ki a hazai árnyékból az európai fényre (a 2005-ös Intertotó-kupát azért ne vegyük annak). Kevésbé az első ellenfelekből induljunk ki – remélhetőleg jönnek majd mások is –, hanem önmagunkból, noha ez nem túl szívderítő. A nemzetközi sorozatok rendszerének átszervezése után már messze nem az a kérdés, hogy valamelyik csapatunk megéri-e a tavaszt, hanem az, túléli-e a nyarat. Ha igen, az megint csoportkört érne, amihez négy párharcot kellene megnyerni.

Mi mást kívánhatnánk, ha nincs mibe kapaszkodnunk? Sok szerencsét!