Konföd. Kupa: megállapodtak a közvetítési jogokról az oroszok

2017.06.11. 18:03
Mindössze hat nappal a Konföderációs Kupa rajtja előtt állapodtak meg a közvetítési jogokról a rendezőket képviselő orosz műsorszolgáltatók a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséggel (FIFA).

A mérkőzéseket az állami felügyelettel bíró Channel One és Match TV, valamint az RTR rádió közvetíti majd Oroszországban. A hírről a FIFA adott tájékoztatást vasárnap, arról viszont nem számolt be, hogy az orosz műsorszolgáltatók mennyit fizettek a jogokért.

A FIFA számára rendkívül szokatlan, hogy az utolsó pillanatra hagyjon egy ilyen fajsúlyos megállapodást, amelynek a nemzetközi szövetség tervei és szándéka ellenére mégsem lett része a 2018-as, szintén oroszországi rendezésű világbajnokság közvetítési joga.

Vitalij Mutko miniszterelnök-helyettes, a vb szervezőbizottságának elnöke áprilisban azzal vádolta a FIFA-t, hogy a jogokért túl sok pénzt kért. Mutko az orosz hírügynökségnek azt mondta: amíg a 2014-es vb-ért 32 millió dollárt (8,8 milliárd forint) fizettek, addig a 2018-as jogokért már annak közelítőleg a négyszeresét, 120 millió dollárt kért a FIFA az orosz televízió-csatornáktól. Mutko szerint ezek a feltételek veszteséget jelentenének az orosz műsorszolgáltatóknak.

A jövő szombaton kezdődő és július 2-ig tartó Konföderációs Kupán – a jövő évi világbajnokság főpróbáján – az A csoportban az orosz, a portugál, az új-zélandi és a mexikói válogatott szerepel. A másik négyesbe Németország, Ausztrália, Chile és Kamerun került. A meccseket Moszkvában, Szentpéterváron, Szocsiban és Kazanyban rendezik.

Legfrissebb hírek

Az oroszok nem indulhatnak, négy magyar szerepel Huelvában a tollaslabda Eb-n

Egyéb egyéni
10 órája

Az orosz kajak-kenusok semlegesként indulhatnak a vb-n

Kajak-kenu
2026.03.11. 15:51

Visszatérhetnek a nemzetközi mezőnybe az orosz utánpótlás kézilabda-válogatottak

Kézilabda
2026.03.07. 14:42

A CAS és a kollektív bűnösség: meddig ér az útlevél?

Egyéb egyéni
2026.03.06. 19:19

A semlegesség ára: mit rejt az AIN-státusz?

Egyéb egyéni
2026.03.01. 19:05

A Nemzetközi Sportmászószövetség véget vetett az oroszok és a fehéroroszok felfüggesztésének

Egyéb egyéni
2026.02.23. 17:16

Paralimpia 2026: hat orosz és négy fehérorosz versenyző indulhat

Egyéb egyéni
2026.02.17. 16:55

Korlátozás nélkül úszhatnak az orosz és fehérorosz juniorok – hivatalos

Úszás
2026.02.05. 20:04
Ezek is érdekelhetik