FIFA: örökre eltiltottak egy Costa Rica-i sportvezetőt

MTI MTIMTI MTI
2017.04.21. 20:59
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) örökre eltiltotta Eduardo Lit, a Costa Rica-i szövetség korábbi elnökét.

A FIFA független etikai bizottságának pénteki ülésén azért hoztak ilyen súlyos ítéletet, mert Eduardo Li a bíróságon bevallotta, hogy több mint félmillió dollárral megvesztegették.

Kenőpénz ellenében a brazil Traffic Group miami egységének juttatta a 2022-es világbajnokság selejtezőinek média- és marketingjogait, egy másik esetben pedig egy panamai közvetítő vesztegette meg, hogy egy amerikai cég kapja a Costa Rica-i válogatott mezszponzori szerződését. Előbbiért 300 ezer, utóbbiért 230 ezer dollárt kapott, bár az eredeti megállapodás szerint mindkét esetben félmillió dollárral gazdagodott volna korrupt cselekedetéért.

Az észak- és közép-amerikai, valamint karibi térség szövetsége (CONCACAF) vezetőségének korábbi tagját – hat társával együtt – 2015 májusában a zürichi FIFA-kongresszus előestéjén egy luxusszállodában vették őrizetbe. Eduardo Li egyike annak a 42 embernek, illetve szervezetnek, akik ellen az Egyesült Államokban nyomozás indult a FIFA történetének legnagyobb korrupciós botrányában, a Costa Rica-i sportvezető esetében már meg is született a bírósági döntés, hiszen októberben bűnösnek találták.

 

Legfrissebb hírek

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
7 perce

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
Tegnap, 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29

FIFA: a belga szövetség nem támogatja Infantinót az elnökválasztáson

Minden más foci
2026.09.07. 15:31