NS: Miriuta csodát tett; Bognár nem játssza a sértődöttet – szerda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.07. 23:53
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

Miriuta László szinte reménytelen helyzetben vette át a kolozsvári CFR szakmai irányítását. A klubtól a tartozások miatt hat pontot levontak a bajnoki rajt előtt, ám a magyar szakember csodát tett a vasutascsapattal: az alapszakaszt követően a felsőház tagjaként vághatnak neki a rájátszásnak. A magyar szurkolók körében is roppant népszerű „Laci” január végén hosszabbította meg a kinti szerződését, s hogy szíve szerint mennyi ideig maradna a kincses városban, az is kiderül a vele készült interjúnkból.

Mindössze 16 perc jutott az öt tavaszi tétmérkőzésen a Ferencváros csapatában Bognár Istvánnak. A Diósgyőrből igazolt középpályás nagy reményekkel érkezett az Üllői útra, noha tisztában volt vele, hogy keményen meg kell dolgoznia a csapatba kerülésért. Most persze érthetően csalódott, de lapunknak elmondta, csöppet sem bánta meg a váltást, eszébe sincs a sértődöttet játszani, hanem még keményebben dolgozik azért, hogy szerepet kapjon Thomas Dolltól. Hogy volt-e már hasonló helyzetben pályafutása során, megtudják írásunkból.

Balogh Csaba személyében egy mindössze 29 éves szakembert nevezett ki a sakkszövetség elnöksége a férfiválogatott élére. Az új szövetségi kapitánynak Polgár Judit után kell bizonyítania. A kapitány azt reméli, az októberi csapat Európa-bajnokságra a legerősebb összeállításban utazhat ki a válogatott. A csapatból négy hely már foglalt, de hogy a még kiadó ötödik helyre kik pályázhatnak, és közöttük mi dönthet, azt elolvashatják cikkünkben.

Cipruson él az Újpest és a Videoton korábbi támadója, Terjék Lajos. A magyar NB I-ben 103 meccset játszó futballista nem tagadja, a korábbi évekkel ellentétben, amikor a labdarúgásból is meg lehetett élni, manapság már a szigetországban is érdemes több lábon állnia egy futballistának. Ezzel együtt is úgy véli, az ottani foci előbbre jár a mienknél, mert előrelátó gazdálkodással éveken át visszaforgatták a sportágba beáramló pénzt, így az ottani egyesületeknek minőségi légiósok vásárlására is futja. Hogy hol futballozik jelenleg Terjék Lajos, elolvashatják munkatársunk ciprusi beszámolójában.

Munkatársaink már útra keltek, hogy felkeressék a Hátsó füves című sorozat helyszíneit. Ennek ellenére továbbra is özönlenek szerkesztőségünkbe a helyszín és témajavaslatok az ország minden tájáról. Noha mindenhová nem juthatunk el, ezután is várjuk e-mailjeiket, s ha alkalom adódik, elővesszük a felvetett javaslatokat. A Hajrá, foci! című mellékletünkben például most elolvashatják egy utánpótlásedző őszinte, épp ezért megdöbbentő helyzetértékelését a honi labdarúgásról. Miriuta László szinte reménytelen helyzetben vette át a kolozsvári CFR szakmai irányítását. A klubtól a tartozások miatt hat pontot levontak a bajnoki rajt előtt, ám a magyar szakember csodát tett a vasutascsapattal: az alapszakaszt követően a felsőház tagjaként vághatnak neki a rájátszásnak. A magyar szurkolók körében is roppant népszerű „Laci” január végén hosszabbította meg a kinti szerződését, s hogy szíve szerint mennyi ideig maradna a kincses városban, az is kiderül a vele készült interjúnkból.

Mindössze 16 perc jutott az öt tavaszi tétmérkőzésen a Ferencváros csapatában Bognár Istvánnak. A Diósgyőrből igazolt középpályás nagy reményekkel érkezett az Üllői útra, noha tisztában volt vele, hogy keményen meg kell dolgoznia a csapatba kerülésért. Most persze érthetően csalódott, de lapunknak elmondta, csöppet sem bánta meg a váltást, eszébe sincs a sértődöttet játszani, hanem még keményebben dolgozik azért, hogy szerepet kapjon Thomas Dolltól. Hogy volt-e már hasonló helyzetben pályafutása során, megtudják írásunkból.

Balogh Csaba személyében egy mindössze 29 éves szakembert nevezett ki a sakkszövetség elnöksége a férfiválogatott élére. Az új szövetségi kapitánynak Polgár Judit után kell bizonyítania. A kapitány azt reméli, az októberi csapat Európa-bajnokságra a legerősebb összeállításban utazhat ki a válogatott. A csapatból négy hely már foglalt, de hogy a még kiadó ötödik helyre kik pályázhatnak, és közöttük mi dönthet, azt elolvashatják cikkünkben.

Cipruson él az Újpest és a Videoton korábbi támadója, Terjék Lajos. A magyar NB I-ben 103 meccset játszó futballista nem tagadja, a korábbi évekkel ellentétben, amikor a labdarúgásból is meg lehetett élni, manapság már a szigetországban is érdemes több lábon állnia egy futballistának. Ezzel együtt is úgy véli, az ottani foci előbbre jár a mienknél, mert előrelátó gazdálkodással éveken át visszaforgatták a sportágba beáramló pénzt, így az ottani egyesületeknek minőségi légiósok vásárlására is futja. Hogy hol futballozik jelenleg Terjék Lajos, elolvashatják munkatársunk ciprusi beszámolójában.

Munkatársaink már útra keltek, hogy felkeressék a Hátsó füves című sorozat helyszíneit. Ennek ellenére továbbra is özönlenek szerkesztőségünkbe a helyszín és témajavaslatok az ország minden tájáról. Noha mindenhová nem juthatunk el, ezután is várjuk e-mailjeiket, s ha alkalom adódik, elővesszük a felvetett javaslatokat. A Hajrá, foci! című mellékletünkben például most elolvashatják egy utánpótlásedző őszinte, épp ezért megdöbbentő helyzetértékelését a honi labdarúgásról.

 

Legfrissebb hírek

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
8 órája

Címlapsztori a világbajnoki selejtezőkről; NB I-es értékelés: ZTE

E-újság
2025.06.14. 23:50

Kezdődik a klubvilágbajnokság; Géresi Krisztián szögre akasztotta a cipőjét

E-újság
2025.06.13. 23:32

Euró-tízmilliókban mérhető profitot hozott a párizsi olimpia; Eldar Civic: Bekereteztetem a Ferencváros-mezemet

E-újság
2025.06.12. 23:21

Varga Barnabás: Több góllal is győzhettünk volna; Horváth Dávid: Nemzetközi kupaindulás a cél

E-újság
2025.06.11. 23:35

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Tóth Balázs és Varga Barnabás a kezdőben; Hanga Ádám: Félig tele a pohár

E-újság
2025.06.09. 22:59

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21
Ezek is érdekelhetik