Eurofutball: nyertek, így megdöntötték az Ajax 44 éves rekordját!

Vágólapra másolva!
2016.12.30. 22:50
A The New Saints labdarúgócsapata 2–0-ra legyőzte idegenben a Cefn Druidsot, így sorozatban 27. tétmérkőzését nyerte meg, ezzel megdöntötte az Ajax rekordját.

A walesi bajnokságban szereplő The New Saints a múlt hétvégén a Cefn Druids elleni 4–0-s hazai sikerével beállította az amszterdamiak csúcsát, amelyet az 1971–1972-es szezonban állították fel egymás után megnyert 26 tétmérkőzéssel.

Bár korábban a skót ötödosztályú bajnokságban szereplő East Kilbride a pályán megdöntötte a hollandok rekordját, a Guinness Rekordok Könyve azonban nem ismeri el ezt új világrekordként, ugyanis a skót kis csapat csak félprofi státuszú.

A TNS legutóbb a ciprusi APOEL-től kapott ki még július 19-én a Bajnokok Ligája selejtezőjének visszavágóján, míg Walesben az Airbus UK tudta legyőzni egy április 16-i bajnokin.A walesi bajnokságban szereplő The New Saints a múlt hétvégén a Cefn Druids elleni 4–0-s hazai sikerével beállította az amszterdamiak csúcsát, amelyet az 1971–1972-es szezonban állították fel egymás után megnyert 26 tétmérkőzéssel.

Bár korábban a skót ötödosztályú bajnokságban szereplő East Kilbride a pályán megdöntötte a hollandok rekordját, a Guinness Rekordok Könyve azonban nem ismeri el ezt új világrekordként, ugyanis a skót kis csapat csak félprofi státuszú.

A TNS legutóbb a ciprusi APOEL-től kapott ki még július 19-én a Bajnokok Ligája selejtezőjének visszavágóján, míg Walesben az Airbus UK tudta legyőzni egy április 16-i bajnokin.

Bár a bajnokságból még egy forduló hátravan, a The New Saints jelenleg 21 ponttal előzi meg a második helyen álló Connah's Quay csapatát, így sorozatban hatodik alkalommal nyerte meg a walesi Premier League-et.

 



 

 


 

Legfrissebb hírek

Fischer Pál: 1990 októberében 10-est kapott – ma már hatvanéves

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 07:53

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02

Több mint két évtized után újra van Ibrahimovic az Ajaxnál – hivatalos

Minden más foci
2026.01.14. 10:02

Holland középpályást szerződtetett a Lazio – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.10. 10:04

Nagy lehetőséget szalasztott el a Qarabag, az Ajax fordított és győzött a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.12.10. 20:39

Félbeszakadt az Ajax bajnokija, már el is dőlt, mikor pótolják

Minden más foci
2025.12.01. 07:19

Megszakadt Sallaiék győzelmi sorozata a BL-ben, a belga bajnok nyert a Galata otthonában

Bajnokok Ligája
2025.11.25. 20:43

Fél évig sem tartott, kirúgta Heitingát az Ajax

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 17:00
Ezek is érdekelhetik