Skócia: a Rangers szerződést bontott Bartonnal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.10. 18:47
A skót élvonalbeli Rangers hivatalos közleményben tudatta, hogy szerződést bontott egyszeres angol válogatott középpályásával, Joey Bartonnal.

A korábban a Manchester Cityben, a Newcastle-ben, a QPR-ban, a Marseille-ben és a Burnleyben is játszó, 34 éves középpályás két évre szóló szerződést írt alá még májusban. Átigazolása óta szinte kizárólag a botrányaival kapcsolatban lehetett róla hallani, tétmeccsen utoljára szeptember elején lépett pályára a csapatban.még májusban. Átigazolása óta szinte kizárólag a botrányaival kapcsolatban lehetett róla hallani, tétmeccsen utoljára szeptember elején lépett pályára a csapatban.

A Rangers közleménye szerint sem a klub, sem pedig a játékos nem árulja el a szerződésbontás okát.

„Szeretném megköszönni a Rangers szurkolóinak azt a hihetetlen támogatást, amit az ittlétem alatt nyújtottak nekem. A legjobbakat kívánom a klubnak a jövőre nézve” – írta Barton Twitter-bejegyzésében.

Legfrissebb hírek

Népsport: meghalt, mielőtt kijutottak volna a vb-re

Népsport
2025.09.10. 09:55

MTK: ismét pénz áll a házhoz Skóciából – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 09:05

Érvényes gólt és jó játékot sem hozott a Rangers és a Celtic derbije

Minden más foci
2025.08.31. 14:54

Régi ismerősökkel és a Nottinghammel is találkozik a Ferencváros az Európa-ligában – ellenfélnéző

Európa-liga
2025.08.29. 16:58

Az FC Bruges kivégezte a Rangerst, a Benfica török játékosa okozta a Fenerbahce vesztét

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 23:14

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:04

A Lyon a Ligue 1-ben marad – számos klub továbbra is bajban

Minden más foci
2025.07.23. 11:07

Felkészülés: Adams-parádé Liechtensteinben, ismét nyert Koszovó

Minden más foci
2025.06.09. 21:57
Ezek is érdekelhetik