MLS: Pirlo elárulta, mit bánt meg egyedül a karrierjét illetően

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.17. 14:21
Andrea Pirlo, a 2015 nyara óta az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) játszó legendás olasz középpályás elárulta, mit bánt meg egyedül a karrierjét illetően. Hiába, egy kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, nemzeti színekben világbajnok korszakos játékosnak is lehet hiányérzete.

Pirlo jelenleg a második szezonját tölti a New York City FC-ben, kivételesen sikeres európai éveit követően. A számtalan egyéni elismerésen túl hat olasz bajnoki címet, két Bajnokok Ligája-sikert és egy vb-aranyat is magáénak tudó rutinos futballista mégis arról beszélt a spanyol Marcának, mit tett volna másképpen.

Bánom, hogy sem a Real Madridban, sem a Barcelonában nem játszhattam. A Realhoz 2010-ben csatlakozhattam volna, sok játékostársam buzdított is erre, de szerződés kötött a Milanhoz és nem volt mód a távozásomra. Tíz évet töltöttem Milánóban, ahol minden lehetséges címet megnyertem, és büszke vagyok rá, hogy szerepelhettem a három legnagyobb olasz klubban” – mondta a 37 éves irányító.

A középső középpályás Juventusban játszott utolsó mérkőzése a Barca elleni vesztes BL-finálé volt 2015-ben.

„Húsz évet húztam le a legmagasabb szinten, ki kellett szakadnom, hogy újra örömömet leljem a fociban – kevesebb stressz mellett. A BL-döntőt követően mentálisan kimerültem. Amikor egy hang belül azt súgja, hogy csendre és nyugalomra van szükséged, hallgatnod kell rá” – nyilatkozta az Egyesült Államokba költözését követően Pirlo.

Legfrissebb hírek

Magyar származású konferenciagyőztese lett az MLS-nek

Minden más foci
22 órája

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
Tegnap, 8:43

A 93. percben született Araújo-góllal nyert a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 18:10

Férfi kézi BL: négy magyar góllal verte meg a Wisla Plock a PSG-t

Kézilabda
2025.10.15. 22:20

Pascal Jansen kiváltságnak érzi, hogy New Yorkban élhet és edzősködhet

Képes Sport
2025.10.15. 21:35

Frenkie de Jong hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.10.15. 14:15

Globális ikon lett David Beckhamből Floridában

Minden más foci
2025.10.15. 10:30

Pintér Dániel néhány nap alatt négy gólt lőtt az amerikai U19-es válogatottban

Minden más foci
2025.10.14. 18:34
Ezek is érdekelhetik