Eurofutball: Micsoda?! Anglia–Németország 8–1?!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.04. 08:22
Ugyan „csak” egy U17-es nemzetközi tornán, de valóban ez történt: az angol korosztályos labdarúgó-válogatott hétfőn 8–1-re megverte a németek hasonló korú csapatát.

A tekintélyes német szaklap, a Kicker keserűen számolt be a német fiatalokat Horvátországban ért „emlékezetes”, „kibeszélendő” verésről, és nem tekinti mentségnek, hogy a horvátországi felkészülési torna keretében megrendezett mérkőzést a rossz időjárás miatt a tervezettnél órákkal később és módosított helyszínen kezdték. Ez ugyanis mindkét csapat játékosait kizökkenthette.

Steve Cooper, az angolok szakvezetője természetesen elégedett volt a látottakkal, mondván: egy angol–német párharc a történelmi előzmények miatt mindig és minden szinten kiemelkedik a többi mérkőzés közül. Szerinte azért az eredmény megtévesztő, ő az ellenfél soraiban is látott nagyon tehetséges labdarúgókat.

Ez nyilván kevés vigasz a németeknek, akik korábban a görögöktől is kikaptak (2–3), így – a horvátok elleni 3–2-es sikerüknek köszönhetően – csak a harmadik helyen zárták a tornát.

Az élen a nagyon magabiztos angolok végeztek; ők a németek előtt a házigazda horvátokat (5–0) és a görögöket (3–0) is legyőzték.

Legfrissebb hírek

Korábban sem kupát, sem bajnokságot nem nyertek: egy év alatt meglett mindkettő!

Minden más foci
2025.05.04. 22:59

EURÓPAI BAJNOKOK ÉS KUPAGYŐZTESEK, 2025

Minden más foci
2025.04.01. 11:14

Két nappal a Milan elleni BL-csata előtt kirúgták Arne Slot utódját a Feyenoordtól

Minden más foci
2025.02.10. 19:34

Aranylabdás világbajnok lett a Dinamo Zagreb vezetőedzője

Minden más foci
2024.12.29. 21:55

Szoboszlai Dominik: A döntetlent is kicsit igazságtalannak érzem

Magyar válogatott
2024.11.19. 23:31

Olvasóinknál Fiola Attila kezdene Balogh Botond helyett

Magyar válogatott
2024.11.19. 10:49

NL: aligha lesz magyar–angol osztályozó, Haalandékra nagyobb az esély

Minden más foci
2024.11.15. 10:13

A spanyoloknak és a németeknek nincs izgulnivalójuk a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2024.10.18. 08:31
Ezek is érdekelhetik