Argentína: Lionel Messi mégsem mondja le a válogatottságot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.12. 21:59
Lionel Messi pénteken úgy döntött, mégsem mondja le szereplését az argentin labdarúgó-válogatottban.

„Látom, hogy sok probléma sújtja az argentin labdarúgást, nem akarom ezt gyarapítani. Nem szeretnék kárt okozni, hiszen mindig éppen az ellenkezőjére törekszem, igyekszem segíteni, ahogy csak tudok. Számos változásra van szükség az argentin futballban, de inkább belülről cselekszem, ahelyett, hogy kívülről bírálnék” – áll Messi nyilatkozatában.

A Barcelona játékosa júniusban azt követően jelentette be elhatározását, hogy az argentinok a tavalyihoz hasonlóan a Copa América idei döntőjét is tizenegyesekkel veszítették el Chilével szemben. A 2014-es világbajnoki fináléban pedig Németország ellen maradt alul Argentína.

Messi pénteken közölte: sok dolgot átgondolt a júniusi döntő éjszakáján, és komolyan gondolta a válogatottság lemondását, de a hazaszeretete miatt most megváltoztatta döntését.

A kontinenstorna kudarca után lemondó Gerardo Martíno szövetségi kapitánytól Edgardo Bauza vette át a posztot, aki kedden Barcelonába utazott, hogy személyesen győzze meg Messit a visszatérésről.

Legfrissebb hírek

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
21 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik