Ajax: holland kapus érkezett a Newcastle-től – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.25. 21:55
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) szereplő Newcastle United hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évvel, 2018 nyaráig meghosszabbította Tim Krul szerződését, ezzel egy időben pedig azt is közölte: a holland kapus a 2016–2017-es szezont az Ajaxnál tölti kölcsönben.

Mint arról beszámoltunk, a Newcastle United menedzsere, Rafa Benítez arra hivatkozva adta kölcsön Krult, hogy a „szarkák” nem tudnak öt kapust a keretben tartani a szezon során.Mint arról beszámoltunk, a Newcastle United menedzsere, Rafa Benítez arra hivatkozva adta kölcsön Krult, hogy a „szarkák” nem tudnak öt kapust a keretben tartani a szezon során.

A 28 éves kapus fizetése heti 60 ezer font, ennek egy részét pedig továbbra az angol csapat állja.

Krul feladata minden bizonnyal az Ajaxtól a Barcelonához szerződő Jasper Cillessen pótlása lesz a holland klubnál.

KRUL MÁR AZ AJAX STADIONJÁBAN IS JÁRT:



 

Legfrissebb hírek

A 79. percben még egyenlített, végül a Brentfordtól is kikapott a Newcastle

Angol labdarúgás
17 órája

Hazai pályán is két góllal győzte le a Newcastle-t, a Manchester City bejutott a Ligakupa-döntőbe

Angol labdarúgás
2026.02.04. 22:57

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Fischer Pál: 1990 októberében 10-est kapott – ma már hatvanéves

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 07:53

A Chelsea, az Aston Villa és a Nottingham is idegenben nyert a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.01.25. 17:09

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02

Premier League: senkinek sem jó döntetlen Wolverhamptonban

Angol labdarúgás
2026.01.18. 17:18

Több mint két évtized után újra van Ibrahimovic az Ajaxnál – hivatalos

Minden más foci
2026.01.14. 10:02
Ezek is érdekelhetik