NS: A magyarok részletes riói programja; Vignjevics az újpesti jövőről – kedd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.25. 23:04
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

Kondás Elemér 1923 nap után búcsúzott el a Lokitól. A gyengélkedő DVSC vezetőedzője délelőtt még úgy nyilatkozott,„nem olyan egyszerű, hogy megállapítsuk, ez a hibás vagy az a hibás, én úgy gondolom, együtt nyerünk, együtt veszítünk”, majd néhány órával később bejelentette lemondását. Hogy mi történt a két eset között? Pietsch Tibor háttéranyaga
Kondás Elemér
1923 nap után búcsúzott el a Lokitól. A gyengélkedő DVSC vezetőedzője délelőtt még úgy nyilatkozott,„nem olyan egyszerű, hogy megállapítsuk, ez a hibás vagy az a hibás, én úgy gondolom, együtt nyerünk, együtt veszítünk”, majd néhány órával később bejelentette lemondását. Hogy mi történt a két eset között? Pietsch Tibor háttéranyaga

Célegyenesbe fordultunk, már csak tíz nap, és megkezdődik a nyári olimpia, így aztán mi is mind nagyobb terjedelemben foglalkozunk Rióval. Például összeállítottuk a magyar sportolók pontos programját, így aztán ha tudni szeretné, mikor úszik Hosszú Katinka, mikor vív Szilágyi Áron, vagy például mikor játszik a vízilabda-válogatott, semmiképpen ne hagyja ki a keddi Nemzeti Sportot. Éremesélyes magyar sportolóink bemutatását a női kajak négyessel folytatjuk, a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina összetételű kvartett 500 méteren merész tervekkel utazik a játékokra. S ha már olimpia, nem mehetünk el amellett, hogy a nemzetközi sajtó kemény kritizálja a szervezetet, miután nem zárták ki az állami irányítással doppingoló oroszokat a jövő héten kezdődő olimpiáról, a NOB gyáva döntéséről írnak

Ezen kívül olvashatnak még a két mercedeses pilóta, Lewis Hamilton és Nico Rosberg csörtéjéről, valamint arról, miért döntött úgy Vas János, hogy hosszú évek légióskodása után a fehérvári hokicsapathoz igazol, s hogyan látja Nebojsa Vignjevics, az Újpest fuballcsapatának vezetőedzője a lila-fehérek jövőjét

Mellékleteink sorában most a tenisszel foglalkozó van soron, s ebben is a riói játékokra fókuszálunk. Kétoldalas összeállításunkból kiderül, miért vannak speciális helyzetben, és miért háborognak a teniszezők, miért indulnak gondolkodás nélkül Rióban a legnagyobb klasszisok, miért emlegetik annyit a Zika-vírust, és miért neveztek többen is egy mexikói tornára az ötkarikás játékok helyett

Legfrissebb hírek

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
15 órája

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2026.05.17. 23:55

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15

Lenny Joseph: Nem szabad foglalkozni a külső zajokkal, kritikákkal; Vereség Szerbiában, de ledolgozható hátrányban a férfi kézilabda-válogatott

E-újság
2026.05.14. 23:58

Redzic Damir: Remek karrierek kezdődtek itt, ezért vagyok Salzburgban; nagy csata lesz a szerbek elleni, de megnyerhető

E-újság
2026.05.13. 23:55

Világklasszis sprinterek a Tour de Hongrie-n; Marco Rossi 29 tagú keretet hirdetett

Minden más foci
2026.05.12. 23:55

Nikolics: Vargára nagy jövő várhat az AEK-nál; Szélig Viktor büszke a Volánnál eltöltött 10 évére

E-újság
2026.05.11. 23:25
Ezek is érdekelhetik