FIFA: Blatterék 80 millió dollárt kaptak több év alatt

MTI MTIMTI MTI
2016.06.03. 18:36
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) korábbi vezetői közül Joseph Blatter elnök, Jérome Valcke főtitkár és Markus Kattner pénzügyi igazgató összesen 80 millió dollárt keresett az utolsó öt hivatali évében.

A jelentős összegű béremeléseket, prémiumokat és egyéb bónuszokat igazoló szerződéseket a FIFA zürichi székházában csütörtökön tartott házkutatás során foglalták le. A szervezet korrupciós botrányának részeként ezt az ügyet is a svájci főügyészség és az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma vizsgálja.

Bill Burck, az amerikai Quinn Emanuel ügyvédi iroda vezetője elmondta, hogy a három sportvezető szoros együttműködésben tervelte ki és hajtotta végre a pénzszerzést. Michael Lauber svájci főügyész Blatter ellen szeptemberben, Valcke ellen márciusban indított eljárást hűtlen kezelés miatt. Mindketten tagadják a vádakat. A FIFA etikai bizottsága Blattert hat, Valckét 12 évre eltiltotta a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől. Kattner ellen nem zajlik büntetőeljárás.

Blatter 12 millió dolláros bónuszt kapott a 2014-es brazíliai világbajnokság után, és a papírok alapján ugyanennyi járt volna neki a 2015 és 2019 közötti elnöki ciklusa végén, miközben alapfizetése évente 3 millió dollár volt. Valcke – aki évente 2 millió dollárt keresett – 10 milliót kapott a tavalyelőtti világbajnokságot követően, a 2018-as oroszországi vb után pedig 11 millió járt volna neki.

Kattner szerződését tavaly május 31-én – négy nappal a FIFA-botrány egyik mérföldköve, a magas rangú tisztségviselők zürichi őrizetbe vétele után – 2023-ig meghosszabbították. A megállapodás záradékaiban aránytalanul magas összeg szerepel végkielégítésként.

A nemzetközi szövetség közlése szerint az etikai bizottság is megvizsgálja a csütörtökön lefoglalt szerződéseket, és az azokban szereplő kifizetéseket.

 

Legfrissebb hírek

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
7 órája

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29

FIFA: a belga szövetség nem támogatja Infantinót az elnökválasztáson

Minden más foci
2026.09.07. 15:31