Edzősors: Miriuta László ismét Romániában áll munkába

2016.06.27. 21:44
Ismét Miriuta László lett a kolozsvári CFR 1907 labdarúgócsapatának vezetőedzője azt követően, hogy a Román Kupa idei győztesének portugál szakvezetője, Antonio Conceicao nem hosszabbította meg a szerződését.

Román sajtóhírek szerint Conceicao távozásában az játszotta a főszerepet, hogy a másfél éve csődvédelem alatt álló klub vezetése nem akarta megemelni fizetését, és az általa kért 5-6 új játékos leigazolásába sem egyezett bele. A csapat ráadásul tartozásai miatt 9 pontos levonással kezdi a következő szezont.

Miriuta 2014 januárja és novembere között volt már a CFR edzője, akkor a Győri ETO hívására hagyta el az éppen második helyen álló erdélyi csapatot. Azóta dolgozott már a szintén román élvonalban szereplő marosvásárhelyi ASA-nál, valamint a német harmadik ligás Energie Cottbusnál is.

Kolozsvári beiktatásakor úgy nyilatkozott: szeretné a Liga 1 rájátszásba, azaz a legjobb hat közé vezetni a csapatot.

Legfrissebb hírek

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
Tegnap, 12:08

Menesztette vezetőedzőnőjét az Ingolstadt

Német labdarúgás
2026.09.24. 13:17

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Edzősors: Katarban vállalt munkát Zoran Szpisljak

Minden más foci
2026.09.12. 06:12

Új fegyelmi módszer Romániában: jön a fekete lap a gyerekek védelmében

Minden más foci
2026.09.11. 14:10

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Furcsa pillanat Miriuta László múltjából: két meccsre belilult a zöld

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 13:51

Nem bírt a CFR-vel a tartalékos Sepsi a Román Kupában

Minden más foci
2026.09.01. 19:34