FIFA: újabb 13 európai támogatója van Infantinónak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.14. 07:02
Újabb 13 európai labdarúgó-szövetség támogatja a nemzetközi szövetség (FIFA) elnökválasztásán a svájci Gianni Infantinót.

A szerb szövetség (FSS) által szervezett szombati belgrádi tanácskozáson a házigazdákon kívül a horvát, a bosnyák, a szlovén, a macedón, a montenegrói, az albán, a bolgár, a görög, a ciprusi, az orosz, a román és a török szövetség vezetői is kinyilvánították, hogy az európai szövetség (UEFA) főtitkárát, Infantinót támogatják a február 26-án sorra kerülő szavazáson.

„Egységes és egyhangú döntés született. Meggyőződésünk, hogy ő a legjobb jelölt a világ futballját irányító testület vezetésére” – áll az FSS közleményében.

A közelmúltban hat európai szövetség – a magyar, az osztrák, a cseh, a szlovák, a lengyel és a liechtensteini – már felsorakozott Infantino mögött, akit az ígéretek szerint tíz dél-amerikai szövetség, valamint hét közép-amerikai és több afrikai ország is támogatni fog, ezzel ő számít a legesélyesebb jelöltnek.

A FIFA elnöki posztjára öten pályáznak: Infantino mellett Ali bin al-Husszein jordán herceg, a FIFA végrehajtó bizottságának korábbi tagja; a francia Jérome Champagne, a FIFA korábbi főtitkárhelyettese; a bahreini Szalman Bin Ibrahim al-Kalifa sejk, az Ázsiai Labdarúgó-szövetség (AFC) elnöke; valamint Tokyo Sexwale dél-afrikai üzletember.

Az eddigi elnököt, a svájci Joseph Blattert – az UEFA-elnök Michel Platinihez hasonlóan – a FIFA független etikai bizottsága korrupció és egyéb bűncselekmények miatt nyolc évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől.

 

Legfrissebb hírek

Félresikerült kreatív döntés vagy nárcizmus? Gianni Infantino neve kétszer is felkerült a klub-vb trófeájára

Klub-vb
2025.06.09. 11:12

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG 2025, EGYESÜLT ÁLLAMOK – PROGRAM

Minden más foci
2025.06.03. 10:56

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Klub-vb
2025.05.21. 22:19

Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

Minden más foci
2025.05.16. 10:46

A FIFA 2031-től 48 csapatosra növeli a női világbajnokság mezőnyét

Minden más foci
2025.05.09. 20:54

Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

Magyar válogatott
2025.05.09. 10:30

A szurkolók viselkedése miatt a FIFA megbüntette a Román Labdarúgó-szövetséget

Minden más foci
2025.05.02. 17:38
Ezek is érdekelhetik