Futsal Eb: a nyolc közé szeretne jutni a magyar csapat

MTI MTIMTI MTI
2016.01.28. 21:59
A spanyolok ellen a tisztes helytállás a célja, az ukránok legyõzésével viszont a legjobb nyolc közé szeretne kerülni a magyar futsalválogatott a jövő kedden kezdődő belgrádi Európa-bajnokságon.

Sito Rivera szövetségi kapitány csütörtökön az együttes sajtónyilvános edzését megelőzően beszélt terveiről, s elmondta: reméli, hogy csapatának sikerül visszavágnia Ukrajnának a decemberi világbajnoki selejtezőben elszenvedett vereségért.

„Felkészültebbek és tapasztaltabbak vagyunk, sőt két alapemberrel kiegészülve várjuk a mérkőzést” – tette hozzá a spanyol tréner.

Trencsényi János, a Berettyóújfalu játékosa elmondta, több alkalommal játszott már továbbjutást eldöntő mérkőzést az ukrán válogatott ellen, de ezeken nem sikerült győznie. Megjegyezte, esélyesebb, de nem verhetetlen az ukrán csapat.

A magyarok jövő kedden a világranglista-vezető spanyolok ellen játsszák első csoportmérkőzésüket – itt a játékosoknak a tisztes helytállás a céljuk. „A jól sikerült felkészülés után abban bízunk, hogy az európai ranglista 5. a világranglista 8. helyén álló ukránok ellen győzni tudunk, ami a továbbjutásunkat jelentené” – fűzte hozzá a játékos.

Az Európa-bajnokságon 12 csapat négy darab hármas csoportban szerepel, az első két helyezett jut a legjobb nyolc közé.

 

Legfrissebb hírek

Távozik a Veszprém futsalcsapatának vezetőedzője

Labdarúgó NB I
20 órája

Kiütötte a DEAC-ot az ötödik meccsen, a Veszprém a bronzérmes a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.06.12. 21:06

Simán nyert Nyíregyházán, története során először bajnok az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 21:37

Futsal NB I: nyert a Veszprém, ötödik mérkőzés dönt a bronzéremről

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 20:07

Fordított az Újpest, megőrizte pályaelőnyét a Nyíregyházával szemben a futsal NB I döntőjében

Labdarúgó NB I
2026.06.04. 20:38

Futsal NB I: kiütéses sikerrel egyenlített a döntős párharcban a Nyíregyháza az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 22:09

Futsal NB I: a hosszabbítás végén ollózós góllal egyenlített a DEAC a bronzcsatában – videó

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 20:31

Női futsal NB I: a TFSE elnapolta a bajnokavatást

Labdarúgó NB I
2026.05.30. 18:35
Ezek is érdekelhetik