Aranylabda 2015: a gálától távol maradó L. Enrique az év edzője

2016.01.11. 19:10
A Barcelonával tavaly öt trófeát nyerő Luis Enriquét választották meg az év edzőjének a zürichi FIFA-Aranylabda-gálán. A katalán együttes trénere nem vett részt az eseményen.

A spanyol szakember nevében a Barcelona technikai igazgatója, Robert Fernández vette át a díjat, aki elmondta, Luis Enrique azért nem utazott el Svájcba, mert rengeteg a munkája.

„Nagyon nehéz lehetett a választás, hiszen minden jelölt rendkívül magas színvonalú szakmai munkát végzett. Egy dolgot nem szabad elfelejtenem, mert Luis különben nagyon megharagudna rám: szeretné megosztani a díjat és örömét másokkal, akik mellette álltak jó és rossz időszakokban egyaránt. Szeretné megköszönni a stábjának, az elnöknek, az elnökségnek, a szurkolóknak és minden játékosának. Ez a szenzációs álomcsapat hajtotta mindig előre” – mondta Robert Fernández.

Luis Enrique a Bayern München vezetőedzőjét, a gálától szintén távol maradó Pep Guardiolát és a chilei válogatott Copa América-győztes szövetségi kapitányát, Jorge Sampaolit előzte meg a szavazáson. Guardiola és Vicente del Bosque után Luis Enrique a harmadik spanyol, aki elnyerte az elismerést.

A női labdarúgásban az amerikai válogatottat irányító Jill Ellist választották meg az év edzőjének, aki 2015-ben világbajnokságot nyert csapatával. A díjra Mark Sampsont, az angol, valamint Szaszaki Noriót, a japán nemzeti együttes trénerét jelölték még.

A FIFA fair play díját Gerald Asamoah vette át azoknak a nevében, akik azért tettek lépéseket, hogy az európai menekültügy rendeződjön.

A 2015-ÖS ÉV EDZŐJE
1. Luis Enrique
(spanyol, Barcelona) 31.08 százalék
2. Pep Guardiola (spanyol, Bayern München) 22.97
3. Jorge Sampaoli (argentin, Chile) 9.47

A 2015-ÖS ÉV EDZŐJE A NŐI LABDARÚGÁSBAN
1. Jill Ellis
(amerikai/amerikai válogatott) 42.98 százalék
2. Szaszaki Norio (japán/japán válogatott) 17.79
3. Mark Sampson
(walesi/angol válogatott) 10.68

Legfrissebb hírek

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
3 órája

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
Tegnap, 12:53

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Kylian Mbappé: Ha a futball történelmének részévé akarsz válni, játszanod kell a Real Madridban

Spanyol labdarúgás
2026.09.18. 17:27

A kristálygömb titkai – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2026.09.18. 00:13

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18