Wales: Bale-nél senki sem nyerte meg többször ezt a címet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.06. 11:20
Rekordot jelentő ötödik alkalommal választották meg a legjobb walesi labdarúgónak Gareth Bale-t, a Real Madrid támadóját.

Az 52-szeres válogatott csatár idén három Európa-bajnoki selejtezőn négy gólt szerzett, ezzel nagyban hozzájárult, hogy Wales a B-csoport első helyéről várja a kvalifikációs sorozat utolsó két fordulóját. A csapat a világranglista nyolcadik helyén áll – ez az eddigi legjobb helyezése –, és jó esélye van, hogy több mint ötven év után ismét részt vegyen egy nagy nemzetközi tornán.

Chris Coleman szövetségi kapitány szerint a 26 éves Bale idén is rendkívül fontos gólokat szerzett a válogatottban, ezért megérdemelten kapta meg – 2010, 2011, 2013 és 2014 után – ismét az év legjobbjának járó elismerést a szövetségtől (FAW), amit korábban még senkinek nem ítéltek oda öt alkalommal. Az FAW illetékesein kívül egyébként a játékosok és a szurkolók szavazásán is ő végzett az élen.

Legfrissebb hírek

Haalandék jöttek, láttak s négy gólt lőttek Izraelnek Debrecenben

Foci vb 2026
2025.03.25. 22:55

Egygólos előnyt szerzett az Atlético elleni párharc első felvonásán a Real Madrid

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 23:00

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Vinícius Júnior ügynökei elkezdték a tárgyalásokat a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.02.07. 17:54

Búcsút mondhat Daviesnek a Real, marad Münchenben a sztárvédő – sajtóhír

Minden más foci
2025.01.21. 13:42

Real Madrid: még az idén összeül a vezérkar Ancelottival

Spanyol labdarúgás
2024.12.16. 17:09

NL: Montenegró legyőzte a törököket, Wales és Csehország jutott fel az A-ligába

Minden más foci
2024.11.19. 22:42

Féltek a játékosok: mi lesz, ha kikapunk?

Népsport
2024.10.30. 09:06
Ezek is érdekelhetik