FIFA: Blatter fellebbez, egy bermudai vezette bizottság dönt

2015.10.09. 11:03
Fellebbez az etikai bizottság csütörtöki döntése ellen Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke, akit a testület 90 napra felfüggesztett tisztségéből. Blatter bízik benne, hogy tíz nap múlva újra munkába állhat.

Ügyvédje, Richard Cullen pénteken azt közölte, hogy a határozat ellen még csütörtökön fellebbezést nyújtottak be, amelyről a bermudai Larry Mussenden vezette fellebbviteli bizottságnak kell majd döntenie. Blatter ezzel együtt csütörtökön este elhagyta a FIFA zürichi központját.

Jogi képviselői korábban úgy fogalmaztak, hogy a svájci sportdiplomata „csalódott, amiért az etikai bizottság nem követte az etikai és fegyelmi szabályzatot, ugyanis mindkettő lehetőséget biztosít egy meghallgatásra”. Emellett a fellebbezésben azt is nehezményezik – legalábbis a New York Times tudósítása szerint –, hogy Blatter csak akkor értesült a felfüggesztésről, amikor azt már nyilvánosságra hozták.

A FIFA-elnök bizalmasa, Klaus Stoehlker német-svájci újságíró az AP amerikai hírügynökségnek elmondta: Blatter komolyan bízik abban, hogy tíz napon belül döntés születik ügyében, és akkor visszatérhet a munkájához.

A FIFA-elnök mellett Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke, FIFA-alelnök is hasonló büntetést kapott – ő is jelezte, hogy várhatóan fellebbez. Ezt két napon belül be kell nyújtani, egy héten belül pedig írásban is meg kell indokolni.

A 79 éves Joseph Blattert – aki 17 éve áll a FIFA élén – két hete a svájci szövetségi rendőrség korrupció gyanújával hallgatta ki, néhány nappal később pedig napvilágot látott a sajtóhír, miszerint a játékosként háromszoros aranylabdás Platinivel szemben is nyomoz a svájci államügyészség. A vizsgálat azzal összefüggésben indult, hogy Platini kétmillió svájci frankot kapott Blattertől 2011 februárjában. A FIFA-elnök utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet – mint mondta – tanácsadóként kapott Platini. Az UEFA-elnök úgy kommentálta a kifizetést, hogy 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért kapta meg késedelmesen a neki járó pénzt, annak idején teljes munkaidős tevékenységet végzett a FIFA-nál, s eleve tisztában volt azzal, hogy a neki járó teljes összeget csak később kapja majd meg.

A csütörtöki döntés nyomán a rangidős alelnök, a 69 éves kameruni Issa Hayatou irányíthatja a világszövetséget, az UEFA azonban nem nevez ki átmeneti elnököt. Utóbbi szervezet végrehajtó bizottsága kiállt Michel Platini mellett, s közölte: minden szükséges lépést megtesz, hogy tisztázza a francia sportvezetőt.

Legfrissebb hírek

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
Tegnap, 7:30

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: a norvég szövetség elnöke lemondásra szólította fel a FIFA első emberét

Foci vb 2026
2026.08.07. 14:14

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

Infantino-terv: a FIFA bocsánatot kért a tagszervezetektől, az elnökség támogatja a vezetőséget

Foci vb 2026
2026.08.06. 17:00

A férfi labdarúgócsapatok egy hónapig nem játszanak Brazíliában a női vb miatt

Minden más foci
2026.08.05. 20:43

Gianni Infantino válságtanácskozást tart Marokkóban

Minden más foci
2026.08.05. 10:50