Szuperkupa: „Azt hiszik, a Barca biztosan nyer, de erről szó sincs”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.12. 09:58
A Bajnokok Ligája-címvédő Barcelona hosszabbítás után 5–4-re megverte az Európa-liga-győztes Sevillát az európai Szuperkupáért rendezett mérkőzésen. A katalán együttes vezetőedzője, Luis Enrique szerint korántsem magától értetődő, hogy a Barca végül megnyerte a meccset, míg a Sevillát irányító Unai Emery büszke a háromgólos hátrányt ledolgozó játékosaira.



„Ismét bebizonyosodott, hogy minden trófeáért rengeteget kell küzdeni. Nem indult jól számunkra a meccs, de hamar válaszoltunk a Sevilla első góljára – kezdte Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője. – Nyilvánvaló, hogy a négy egyes hátrányban lévő ellenfelednek nincs veszítenivalója. Ki kell elemeznünk, ami történt, és hogy a Sevilla hogyan vezethetett ennyi támadást a széleken. A bajnokságban kettő nullára vezettünk idegenben, és akkor is kiegyenlítettek. Az emberek azt hiszik, a Barca győzelme magától értetődő, de erről szó sincs.”

A szakember hozzátette, a Manchester United felé kacsingató Pedro helyett azért Rafinha kapott helyet a kezdőcsapatban, mert a spanyol válogatott támadó a hétfői edzésen kisebb vádlisérülést szenvedett. Továbbá mindenki tisztában van a körülötte kialakult helyzettel, így úgy látta a legjobbnak, ha a brazil futballistának szavaz bizalmat.

Johan Cruyff, Pep Guardiola, Carlo Ancelotti és Diego Simeone után Luis Enrique az ötödik személy, aki játékosként és edzőként is megnyerte az európai Szuperkupát.

A Sevillát irányító Unai Emery büszke játékosaira, akik a második félidőben háromgólos hátrányt dolgoztak le. A Luis Enrique irányította Barca ezt megelőzően még egyszer sem kapott egy meccsen négy gólt.

„Négy egyes hátrányban természetesen már nem voltak vérmes reményeink, szerettünk volna a lefújásig becsülettel küzdeni, az egyenlítő gól megszerzését követően azonban a győzelem reményében vágtunk neki a hosszabbításnak. Amikor már mindkét csapat játékosai fáradtak voltak, a Barcelona jobban koncentrált a rögzített játékhelyzetek után. Még öt négynél is volt három tiszta gólhelyzetünk” – mondta a Sevilla mestere, aki edzőként eddig hússzor találkozott a Barcelonával, és továbbra is nyeretlen.

„Kikaptunk, de büszkék vagyunk a játékosokra. Szeretnénk, ha versenyképes csapatunk lenne, minden körülmények között a győzelemért kívánunk küzdeni. Az lett volna a legrosszabb, ha nem azt a Sevillát látjuk a pályán, amelyet előzetesen elterveztünk, de bebizonyítottuk a szurkolóinknak, hogy éhesek vagyunk a sikerre és optimistán tekintünk az előttünk álló kihívások elé” – tette hozzá Emery.

Legfrissebb hírek

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
2026.11.06. 23:09

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 13:49

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 23:04

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00