Vb 2018: nem selejtezhet együtt Azerbajdzsán és Örményország

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.16. 19:08
Azerbajdzsán és Örményország válogatottja nem lehet ugyanabban a csoportban a 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezősorozatában.

Az UEFA honlapján kedden közzétett állásfoglalás szerint a „két ország közötti politikai helyzet miatt” határozott így a szervezet végrehajtó bizottsága.

Hasonló okból Örményország és Azerbajdzsán nem kerülhetett egy csoportba a 2014-es, brazíliai világbajnokság selejtezőinek elkészítésekor sem.

A két ország viszonya évtizedek óta ellenséges a vitatott hovatartozású Hegyi Karabah miatt, amelynek lakossága többségében örmény, a terület azonban a Szovjetunió idején Azerbajdzsánhoz tartozott. A két volt tagköztársaság között közvetlenül a Szovjetunió felbomlása előtt, 1988-ban háború tört ki a területért és ez 1994-ben tűzszünettel, de nem békekötéssel ért véget. A harcokban mintegy 30 ezer ember halt meg, több százezernek el kellett menekülnie otthonából.

A viszálykodó két ország azóta sem tudott megállapodni Karabah státusáról, így állandó a feszültségforrás a Kaukázus déli részén, amely stratégiai jelentőségű terület Irán, Oroszország és Törökország között.

Legfrissebb hírek

Második meccsét is megnyerte férfiválogatottunk a röplabda Európa-ligában

Röplabda
9 órája

A két gólszerzőt látták a legjobbnak olvasóink az azeriek elleni meccsen

Magyar válogatott
2025.06.11. 13:54

Provokatív kérdést is kapott az Eb-győztes Fernando Santos a magyarok elleni meccs után – lapszemle

Magyar válogatott
2025.06.11. 08:59

Így teljesítettek lapunknál a magyar válogatott tagjai Azerbajdzsán ellen

Magyar válogatott
2025.06.11. 08:39

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Gyors gólváltás után Szoboszlai találata döntött – videók

Magyar válogatott
2025.06.10. 19:55

Két Tóth a mieink kezdőjében Azerbajdzsán ellen

Magyar válogatott
2025.06.10. 16:50

Hazai ultrák nem lesznek, százötvennégy magyar szurkoló viszont ott lesz az azeriek elleni meccsen

Magyar válogatott
2025.06.10. 12:01
Ezek is érdekelhetik