FIFA: afrikai pályázó Blatter posztjára; belga követelések

MTI MTIMTI MTI
2015.06.18. 21:33
Musa Bility, a Libériai Labdarúgó-szövetség elnöke csütörtökön bejelentette, hogy versenybe száll a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöki posztjáért. Belgium közben jelezte, ha bebizonyosodik, hogy Oroszország kenõpénzzel nyerte el a 2018-as labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát, a kárpótlást kér majd a FIFA-tól.

„Ha Afrika nem állít jelöltet, az sokat elárult volna rólunk" – mondta a BBC-nek Bility, aki a brazil Zico után másodikként jelentette be, hogy pályázik a tisztségre.

A 79 éves Joseph Blattert május végén ötödször választották meg a FIFA elnökének, de négy nappal később lemondott. A tisztújító kongresszus előtt két nappal korrupciós botrány robbant ki, hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával.

A rendkívüli kongresszus időpontját július 20-án jelöli majd ki a FIFA végrehajtó bizottsága. Az elnökválasztásra december és február között kerülhet sor, a BBC múlt szerdán azt írta: december 16-a a legvalószínűbb időpont. Addig – jelen állás szerint – Blatter látja el az elnöki teendőket.

KÖZBEN BELGIUMBAN…

„Amennyiben igazolást nyer a korrupció, akkor egyértelmű, hogy kártalanítani kell minket a saját pályázatunkra költött súlyos pénzek miatt" – jelentette ki csütörtökön Francois de Keersmaecker, a belga szövetség elnöke. A sportvezető szerint Belgium 4.5 millió eurót költött a kandidálásra, ebből 450 ezret a szövetség állt.

Belgium Hollandiával közösen pályázott a 2018-as vb rendezésére, és a négy kandidáló közül a harmadik legtöbb voksot kapta az orosz és a spanyol-portugál jelentkezés mögött.

A svájci főügyész szerdai bejelentése szerint 53 esetben bukkantak pénzmosás gyanúját felvető átutalásokra a 2018-as és 2022-es labdarúgó-világbajnokság pályázataival kapcsolatos nyomozás során.

Legfrissebb hírek

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
Tegnap, 7:30

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: a norvég szövetség elnöke lemondásra szólította fel a FIFA első emberét

Foci vb 2026
2026.08.07. 14:14

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

Infantino-terv: a FIFA bocsánatot kért a tagszervezetektől, az elnökség támogatja a vezetőséget

Foci vb 2026
2026.08.06. 17:00

A férfi labdarúgócsapatok egy hónapig nem játszanak Brazíliában a női vb miatt

Minden más foci
2026.08.05. 20:43

Gianni Infantino válságtanácskozást tart Marokkóban

Minden más foci
2026.08.05. 10:50