FIFA: a NOB-elnök fájdalmas, de teljes kiteregetést javasol

MTI MTIMTI MTI
2015.06.08. 21:48
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke arra figyelmeztette a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget (FIFA), hogy fájdalmasak lesznek a reformok a szervezet számára.

„Saját tapasztalatunkból tudjuk, hogy fájdalmas lehet mindent kiteregetni, de egyértelműen erre van szükség, amint az a mi történelmünkből is kitűnik" – mondta a NOB német vezetője.

A NOB-nál a 2002-es téli játékok odaítélésével kapcsolatban robbant ki korrupciós ügy, de – fogalmazott Bach – ahogyan a FIFA és a NOB felépítése, úgy a két botrány is teljesen különböző. Azt viszont kiemelte, hogy a NOB-nak sikerült olyan reformokat bevezetnie, amelyekkel orvosolták a problémákat.

Ezek között említette, hogy a sportolók képviselőit bevonták a végrehajtó bizottságba, amelyben így a nemzetközi sportági szövetségek és a nemzeti olimpiai bizottságok mellett már minden érintett fél képviselete megvalósul. Szintén fontosnak nevezte, hogy a NOB-nál maximalizálták, hány cikluson át lehet betölteni bizonyos posztokat, és korhatárt vezettek be.

A 79 éves Joseph Blattert május végén választották meg ötödik alkalommal a FIFA elnökének, de négy nappal később lemondott. A tisztújító kongresszus előtt két nappal korrupciós botrány robbant ki, hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
2026.09.24. 16:22

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29