Skócia: „csak” 33 ezer néző, újra bajban a Rangers, pénz kell

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.27. 13:55
Újra bajban a skót másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) szereplő Rangers, amelynek a Newcastle tulaja segíthet.

A Rangers a klub csődbe jutása után a 2012–2013-as szezont a negyedosztályban kezdte, ám két idény alatt két osztályt ugorva 2014-ben már a másodosztály küzdelmeibe kapcsolódott be, és jelenleg a tabella második helyén áll, hátránya tizenhárom pont az éllovas Hearts mögött.

Szépen halad az élvonalba visszavágyó klub, a pénzhiány azonban most is zavaró. Miután a klub vezetősége úgy értékelte, hogy a szurkolók számának csökkenése – a 2014–2015-ös idényben a korábbihoz képest 10 ezerrel kevesebben, már „csak” 33 ezren látogatnak ki átlagosan az Ibrox Stadionba – nagy bajt jelez előre, a kék-fehérek kölcsönhöz folyamodtak.

Az 54-szeres skót bajnokon a Premier League-ben szereplő Newcastle United tulajdonosa, Mike Ashley segíthet, aki – ha megkapja rá az engedélyt – cége, a Sports Direct számlájáról először hat és fél millió eurót utal át a skót együttesnek, ha pedig szükség van rá, később egy ugyanekkora összeg a Rangers rendelkezésére áll.

Ezzel Ashley – amellett, hogy kisegítené a Rangerst – megsokszorozná részvényei számát, és már a klub 49 százalékát birtokolná.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: Adams-parádé Liechtensteinben, ismét nyert Koszovó

Minden más foci
2025.06.09. 21:57

Öt kapus is kidőlt, szabadon igazolható és 18 éves játékost is meghívtak a skótok

Minden más foci
2025.06.08. 14:35

Felkészülés: ikszelt Szenegállal a magyarok csoportellenfele

Minden más
2025.06.06. 23:11

Spanyol tinivel erősített a Newcastle United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.05. 10:39

A Chelsea idegenbeli győzelemmel, a Newcastle hazai vereséggel lett BL-induló

Angol labdarúgás
2025.05.25. 19:06

Rice bombája eldöntötte: az Arsenal legyőzte a Newcastle-t, és bebiztosította a BL-indulást

Angol labdarúgás
2025.05.18. 17:29

Legyőzte a Chelsea-t, és nagy lépést tett a BL felé a Newcastle

Angol labdarúgás
2025.05.11. 15:03

Nem játszhatnak transzgender labdarúgók a skót bajnokságokban

Minden más foci
2025.04.30. 16:40
Ezek is érdekelhetik