Milyen volt Messi éve? Gyenge, azaz remek - vagy fordítva

Egyesek szerint minden relatív. Hogy ez tényleg így van-e, abba most nem mennénk bele, Lionel Messi 2014-es évére azonban valóban igaz: nézőpont kérdése, hogy jónak vagy rossznak ítéljük meg.

Szegény Messinek (tavaly mindössze 41 millió dollárt, mostani árfolyamon 10 milliárd forintot keresett) az az egyik legnagyobb problémája, hogy mindig saját magához viszonyítják. Ez persze a zsenikkel mindig is így volt – itt most nemcsak a sportolókra gondolunk –, és mindig is így lesz. Márpedig Messi az utóbbi években igen magasra tette azt a bizonyos lécet, egyéni és klubszinten is halmozta a sikereket.

Ezzel szemben idén tavasszal a Barcelonával elbukott a spanyol bajnokságban, a Király-kupában és a Bajnokok Ligájában is, a hőn áhított világbajnoki cím ezúttal sem jött össze az argentin válogatottal, a mostani bajnokságban pedig a vesztett pontokat tekintve négyegységnyi hátrányban vannak a Real Madriddal szemben. Egyéni gólátlaga egész jó, de még így is rosszabb, mint a 2013-as évben volt.

Ez az egyik nézőpont, amely alapján bizony gyenge esztendőt zár a négyszeres aranylabdás kisember. Ezt támasztja alá az is, hogy 2006 óta először nem őt választották meg a legjobb külföldön szereplő argentin futballistának – Ángel Di María nyert ezúttal.

Játsszunk el azonban a gondolattal, amely szerint Lionel Messit 2013 végéig szinte senki sem ismerte, az átlagosabbnál is átlagosabb labdarúgó volt. Ilyen múlttal aztán 2014-ben 66 mérkőzésén 58 gólt szerzett, adott 21 gólpasszt, a Barcelonával döntőbe jutott a Király-kupában, a BL negyeddöntőjében a későbbi döntős (és egy perc híján nyertes) Atlético Madrid állította meg, a bajnoki címig pedig az utolsó pillanatokig versenyben volt. Argentínát aztán fináléba vezette a brazíliai vb-n, ahol őt választották meg a torna legjobb játékosának. Nem is hangzik rosszul, és ha Messi korábban tényleg csak egy átlagfocista lett volna, most rajta ámulna mindenki.

De nem az volt, azt pedig nem lehet nem észrevenni, hogy már nem úgy játszik, mint néhány évvel ezelőtt. Ő maga mindig elmondja, hogy mennyire szeret futballozni, és ez jelenti számára a legnagyobb örömet, mégis úgy tűnik, mintha kiégett volna. A statisztikájából kiderül, hogy a gólokkal továbbra sem adós, mégis egyre több meccsen szürkül bele a mezőnybe. Az ellenfelek a védekezés megszervezését azzal kezdik, hogy az ő kikapcsolását valahogy megoldják, ám ez nem lehet kifogás számára, hiszen 19-20 éves kora óta mindig rá figyelnek a legjobban, legtöbben. Az sem könnyíti meg a helyzetét, hogy a klubjában és a válogatottban is elsősorban tőle várják a megváltást, hogy kihúzza a csapatát a csávából baj esetén. Ilyen téren a Barcelonában idén a legfontosabb mérkőzéseken általában kudarcot vallott, ezt tükrözi a trófeák elmaradása is.

A válogatottat tekintve már vegyesebb a kép. A világbajnokságon négyszer volt eredményes az argentinok első három találkozóján – a csoportkörben mindháromszor őt választották a meccs emberének –, háromszor a tizenhatoson kívülről talált be. Az egyenes kieséses szakaszban már nem tudta növelni góljai számát, de a támadásban meglepően visszafogott argentin csapatban még így is ő kavarta meg a legtöbbször az ellenfelek védelmét, főleg Di María kidőlése után. A később megsérülő szélsőt éppen Messi hozta szinte kihagyhatatlan helyzetbe egy szóló után a Svájccal vívott nyolcaddöntőben, az elődöntőben pedig ugyan nem villogott Hollandia ellen, ám a tizenegyespárbajban nem remegett meg a lába. Ezen a mérkőzésen egyébként a tornán többnyire tarthatatlannak bizonyuló Arjen Robben sem parádézott.

Kiégés jelei ide, elmaradt trófeák oda, néhány csúcsot azért idén is megdöntött Messi, méghozzá nem is akármilyeneket. November 22-én a Sevilla elleni triplájával megelőzte a 251 gólos Telmo Zarrát, és a spanyol élvonalbeli bajnokság történetének legeredményesebb játékosává vált, három nappal később pedig az APOEL ellen szerzett három találatával a BL örökrangsorában is az élre állt, 74 góllal, Raúlt lehagyva.

Összességében tehát Messinek egyáltalán nem volt tragikus éve, és bár két „ellenfele” közül Manuel Neuer többek között világbajnok lett idén, Cristiano Ronaldo pedig még az argentinnál is jobb hatékonysággal termelte a gólokat, nem zárhatjuk ki, hogy Leo ötödször is megkapja az Aranylabdát. Már csak azért sem, mert a szavazáskor „nem mindig” csak a sportszakmai szempontok döntenek.