FIFA: jó kommunikációt szajkóznak az egyet nem értő vezetők

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.11.20. 22:09
A jobb kommunikáció szükségességét hangsúlyozta csütörtöki találkozóján Michael Garcia és Hans-Joachim Eckert, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) etikai bizottsága két részlegének vezetője azután, hogy az elmúlt napokban egymásnak ellentmondóan nyilatkoztak. A megbeszélés eredményeként a FIFA tovább elemzi a 2018-as és a 2022-es világbajnokság odaítélésének körülményeiről készült jelentést.

„Annak ellenére, hogy a két kamara független egymástól, a két elnök úgy véli, hogy a megfelelő működés szempontjából alapvetően fontos a jó kommunikáció” – olvasható a FIFA zürichi megbeszélést összefoglaló közleményében.

Eckert, az etikai bizottság döntéshozói részlegének vezetője múlt csütörtökön jelentette be – az etikai bizottság vizsgálati szekcióját irányító Garcia által összeállított jelentésre hivatkozva –, hogy a bizottság nem talált semmi olyasmit – például megvesztegetésre utaló jelet –, ami miatt a 2018-as és a 2022-es világbajnokság rendezésének pályázati elbírálását meg kellene ismételni. Ebből az a következtetés volt leszűrhető, hogy a 2018-as vb rendezési joga Oroszországnál marad, a 2022-esé pedig Katarnál.

Garcia azonban azonnal közölte, hogy Eckert összegzése számos helyen nagy mértékben hiányos és téves ismertetése a vizsgálati jelentésben részletezett tényeknek és következtetéseknek, másnap pedig szorgalmazta, hogy a FIFA teljes terjedelemben hozza nyilvánosságra az anyagot.

A csütörtöki egyeztetés után Eckert és Garcia „egyetértett abban: alapvető fontosságú, hogy a FIFA végrehajtó bizottsága rendelkezzen a szükséges információkkal, hogy el tudja dönteni, milyen lépések szükségesek az etikai bizottság által elvégzett munka alapján.” Ezért a FIFA auditáló bizottságának vezetője, Domenico Scala megkapja Gracia teljes jelentését és ő dönti majd el, mennyi információt kell abból a végrehajtó bizottságnak eljuttatni. Eckert és Garcia egyúttal jelezte, hogy Scalának és a vb-nek is a rendelkezésére áll.

Garcia pénteki megnyilvánulásához hasonlóan nyilatkozott a szombati Financial Timesnak Navracsics Tibor, aki szerint „a kételyek eloszlatása érdekében” teljes terjedelmében nyilvánosságra kellene hozni a jelentést. Az Európai Bizottság oktatási, kulturális, ifjúsági és sportügyekért felelős biztosa kijelentette: a labdarúgás integritását évek óta kikezdik a korrupcióval kapcsolatos állítások, ezért ideje lenne, hogy a FIFA „minden kártyáját kiterítse az asztalra”, eloszlatandó a jelentésben foglaltakkal kapcsolatos kételyeket. A londoni gazdasági napilap szerint a magyar EU-biztos kijelentése olyan figyelmeztetésként is értelmezhető, amely azt jelzi, hogy Brüsszel esetleg újragondolja a FIFA kereskedelmi jogosultságait.

A botrány fejleményeként már az európai vezető futballhatalmak FIFA-val szembeni bojkottja is felvetődött. A közös tiltakozás szükségességét David Bernstein, az angol Labdarúgó-szövetség (FA) korábbi elnöke vetette fel, mondván, a kontinens országainak közösen van akkora erejük, hogy változást érjenek el, ezért bojkottot kell kilátásba helyezni a 2018-as világbajnokságra. Reinhard Rauball, a német szövetség elnöke konkrétan azt követelte a FIFA-tól, hogy hozza nyilvánosságra a Garciáék által készített 430 oldalas jelentést, ellenkező esetben Németország, és esetleg az UEFA bojkottálni fogja a következő világbajnokságot.

A nemzetközi szövetség kedden büntetőfeljelentést tett a svájci államügyészségen a 2018-as és 2022-es világbajnokság helyszínkijelöléséhez kapcsolódó vizsgálattal összefüggésben, „magánszemélyek lehetséges kötelességmulasztása” miatt. Amint azt a FIFA jelezte, a lépésre Hans-Joachim Eckert ajánlására került sor.

A pályázati elbírálásokkal kapcsolatos korrupciógyanút – különösen Katar esetében – a The Sunday Times már a nyáron felvetette.

Legfrissebb hírek

Infantino szerint vissza kéne engedni az oroszokat

Minden más foci
Tegnap, 17:33

Meghaladta a 13 milliárd dollárt a nemzetközi átigazolások értéke 2025-ben a FIFA tanulmánya szerint

Minden más foci
2026.01.28. 16:23

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38

Hatalmas az érdeklődés: félmilliárd jegyet igényeltek a vb-re a legutóbbi vásárlási időszakban

Foci vb 2026
2026.01.15. 11:42

Dubaiban lesz a jövő évi FIFA-gála – hivatalos

Minden más foci
2025.12.29. 15:46

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
2025.12.22. 15:34

Vb 2026: a leghűségesebb szurkolók 60 dollárért is kaphatnak jegyet

Foci vb 2026
2025.12.17. 09:45
Ezek is érdekelhetik