Olaszország: Ki akartam szállni, de Conte meggyőzött - Pirlo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.08. 18:50
Andrea Pirlo, a Juventus és az olasz nemzeti csapat kiválósága a La Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában elárulta, közel állt ahhoz, hogy lemondja a válogatottságot, de a nyáron kinevezett szövetségi kapitány, Antonio Conte meggyőzte a folyatásról.

„Beszéltem Contéval, aki megkért, hogy továbbra is maradja az Azzurri-család tagja. Igent mondtam, így remélhetőleg a következő edzőtáborban már ott lehetek – mondta a Gazzetta TV-nek a sérüléssel bajlódó középpályás. – Nem volt könnyű döntés, a világbajnokság után le akartam mondani a válogatottságot, de Conte felkeresett, és arra kért, hogy legyek a csapat segítségére. Boldog vagyok, hogy a folytatás mellett döntöttem, remélem eredményesek leszünk.”

Pirlo jól ismeri Contét, hiszen a Juventusnál együtt dolgoztak a legutóbbi három – egyaránt olasz bajnoki címmel végződő – szezonban. A játékos szerint ő a megfelelő ember az olasz válogatott élére.

„Minden megvan benne, ami a sikerhez kell. Szinte pár nap alatt új identitást adott az együttesnek, ami egy ilyen lehangoló világbajnokság után nem könnyű feladat. Persze időre van szüksége, egy mérkőzés alatt nem lehet csodát tenni, de stábjával azon dolgozik, hogy egy olyan csapatot építsenek fel, amely büszkévé teszi a szurkolókat és öröm lesz nézni a meccseit.”

A Hollandiát felkészülési mérkőzésén 2–0-ra legyőző Olaszország szerdán, Norvégiában játssza első Eb-selejtezőjét 20.45-ös kezdettel.

Legfrissebb hírek

„Olyan ez, mintha elveszítenéd életed szerelmét” – Mancini elnézést kért a 2023-as távozásáért

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 20:01

Kiakadtak az olasz élvonalbeli klubok Mancini kinevezése miatt

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 12:20

A megújulás jegyében: visszatért Roberto Mancini az olasz kapitányi posztra

Olasz labdarúgás
2026.07.28. 14:29

Maldini és Leonardo kiszállt, Mancini az új jelölt – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 20:24

Maldini megmakacsolta magát, ha nem Pirlo lesz a kapitány, akkor...

Olasz labdarúgás
2026.07.26. 19:58

Úgy tűnik, Guardiolából nem lesz olasz szövetségi kapitány – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 09:34

Guardiolát nem érdekli a fizetése, reális az esély az olasz kapitányságra – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.20. 16:40

Baggio, a nagy megmentő ezúttal hibázott, Brazíliáé lett az arany – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.17. 15:25